SaS: állami jutalom a „kiválasztottaknak”
„Összesen 13-15 alkalmazottról van szó. A havi 2 000 eurós fizetésük mellé akár 8 ezer euró jutalmat is kaphattak, évente hatszor” – állítja Lucia Ïuriš Nicholsonová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője.
Mindemellett semmi sem indokolta az ilyesfajta viselkedést. A hivatal jelenlegi vezetése állítólag komoly hibákat vétett az európai pénzalapok merítése során. „Birtokunkban van a kormányhivatal három levele, melyben az Elektronikus Földhivatal projektjére kiírt közbeszerzési pályázattal kapcsolatban a közbeszerzés szabályainak megsértése miatt a kormányhivatal csaknem 14 millió eurót követel vissza. Ugyanakkor a projekt szinte az egész vonalon csődöt mondott” – mondta Ïuriš Nicholsonová.
Jozef Rajtár, a Szabadság és Szolidaritás képviselője az említett projekt margójára szólva elmondta: olyan programról van szó, ami de facto meg sem valósult. „50 millióért már extra felújított portálnak kellene lennie. Ennek ellenére az állapota az előző évekhez képest semmit sem változott” – mutatott rá.
A Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatalban a kormányhivatal, az említett körülmények miatt is, jelenleg számvizsgálatot tart. Mária Frindrichová az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöltjeként került a hivatal élére.