Saját bizottságot kaptak a szexuális kisebbségek
Az LGBTI jogait védő bizottság elnöke az igazságügyi miniszter lesz, s az általa irányított tárcának kell a testület által kitűzött feladatokat teljesítenie. A kormány szerint fontos volt létrehozni egy platformot, amely ennek a közösségnek a problémáival foglalkozik. Úgy véli, javítani kell az eltérő szexuális irányultságú személyek szlovák társadalmon belüli helyzetén, növelni kell emberi jogaik védelmét és elő kell segíteni a Szlovákia által felvállalt vonatkozó nemzetközi normák érvényesülését.
A bizottság létesítésével nem ért egyet az Élet Fóruma (Fórum života) nevű polgári társulás. A szervezet fölöslegesnek tartja egy ilyen bizottság megalakítását, mivel az emberjogi kormánytanács mellett már működik a rasszizmus, xenofóbia, antiszemitizmus és az intolerancia más formáinak megelőzését és eliminációját szolgáló bizottság. Az Élet Fóruma szerint ez hatékonyan képviselheti a szexuális kisebbségeket is.
A Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) ugyancsak ellenezte az új bizottság létrehozását, és csalódását fejezte ki a döntés miatt. Jozef Kováèik, a KBS szóvivője a SITA hírügynökségnek elmondta: családellenes ideológia érvényesüléséről van szó, amit az egyházon kívül az egyének és a polgári szervezetek is felemlegetnek majd, mert aláássa a hagyományos társadalmat. Marián Kvasnièka képviselő szerint a mai döntés a Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH) is nyugtalanítja.