Rusnák sajnálja az incidenst, de maradna a posztján
„Nem gondolom, hogy emiatt valamiképp ki kellene engem zárni” – mondta csütörtökön a volt jégkorongozó. Dárius Rusnák sajtóértesülések szerint azért szidalmazott a hét elején két nőt egy pozsonyi bárban, mert magyarul beszéltek. Később ugyanott két szlovák férfival verekedett össze.
Az Új Szó szerint az államfői iroda alkalmazottja hétfőn este láthatóan ittas állapotban egy pozsonyi kávézóban azt kiabálta két ott magyarul beszélő nőnek, hogy szlovákul beszéljenek, mert irritálja a magyar szó. Miután Dárius Rusnákot két másik vendég megpróbálta lecsillapítani, szóváltás, majd verekedés alakult ki közöttük. Ezt követően a helyszínre érkezett a rendőrség is, amely miután az érintettek közül senki nem kívánt feljelentést tenni, garázdaság gyanújával indított vizsgálatot az ügyben.
A lengyelországi búcsúlátogatásáról szerdán hazatérő Ivan Gašparoviè államfő még nem beszélt Rusnákkal az incidensről. Az elnöki hivatal kommunikációs osztályának vezetője azonban azzal számol, hogy miután Andrej Kiska leteszi az elnöki esküjét, ő már nem maradhat a posztján.
Rusnákot saját bevallása szerint nagyon bántja az incidens. Elmondása szerint hétfőn azt a Dánia és Franciaország közti jégkorong-mérkőzést nézték, amely végeredményétől függött a szlovák jégkorongozók továbbjutása a világbajnokságon. „Az embert mindig hatalmas érzelmek keríti hatalmába, ha hokit néz, s az egyik barátom nagyon nem megfelelően reagált” – magyarázta.
Rusnák azt állítja, hogy bár nem ő kezdte a konfliktust, de felelősséget érez a történtekért. Bocsánatot szándékozik kérni a hölgyektől, akikre verbálisan rátámadt.
A rendőrség garázdaság gyanújával indított vizsgálatot az ügyben, folyamatban van a körülmények tisztázása. „A rendőrség számára ismert az incidens résztvevőinek személyazonossága” – közölte Tatiana Kurucová, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
„Bár az incidens a munkaidőn kívül történt, az efféle cselekedetet elfogadhatatlannak tartjuk“ – reagált a Sme napilap megkeresésére Marek Trubaè, az államfő szóvivője, aki szerint az „ilyen viselkedés nem jellemző Rusnák úrra“.