2015. június 10., 13:54

Romák diszkriminációja: a kormányhoz fordult több civil szervezet

POZSONY. Több nemzetközi civil szervezet, egyebek mellett a Romák Jogaiért Európai Központ, az Amnesty International Slovensko és a Nyitott Társadalomért Alapítvány felszólította a szlovák kormányt, hogy a romahelyzetet, és a roma gyermekek oktatásának ügyét megfelelően és ne diszkriminatív módon kezelje.
Az Európai Bizottság (EB) áprilisban kezdett eljárást Szlovákia ellen az Európai Unió (EU) antidiszkriminációs jogszabályának megsértése miatt, miszerint a roma gyerekek hátrányos megkülönböztetésben részesülnek az iskolákban. A civil szervezetek így reagálnak a sajtóban közzétett információkra, amelyek szerint a szlovák kormány a speciális iskolákba és osztályokba íratott roma tanulók túl nagy létszámát azzal az állításával igazolta, hogy a szlovákiai romák között gyakrabban fordulnak elő a genetikai eredetű zavarok, mert európai viszonylatban esetükben a legmagasabb a vérfertőzés, az ún. beltenyészeti együttható.

"A kormány azon érveit, amelyek a romákat olyan csoportként festi le, amelyra a szociopata életstílus jellemző, rasszistának és diszkriminatívnak tartjuk" – áll a civil szervezetek nyilatkozatában, melyet Lucia Bernátová, az Amnesty International Slovensko munkatársa juttatott el a sajtónak.

"A hasonló állásfoglalásoknak nem kellene helyet kapniuk a hivatali kommunikációban. Különösképpen akkor nem, ha olyan országról van szó, amelynek a romák diszkriminációjáért az európai bíróság előtt kellene felelnie. A szlovákiai roma gyerekek szegregált oktatásának magyarázataként szolgáló incesztusról szóló érveknek a felsorakoztatása olyan üzenetet küld kifelé, hogy a kormány nem veszi komolyan az EB vádjait" – olvasható a nyilatkozat további részében.

Az említett civil szervezetek a szlovák kormányt arra is felszólították: biztosítsa, hogy az egyes törvények, a politikai megnyilatkozások és a gyakorlati ténykedések összhangban legyenek az EU antidiszkrimintív jogszabályaival. Azt is megemlítették, hogy 2013-ban az ombudsman rámutatott: a romák képezik a vizsgált speciális osztályok és a mentálisan sérültek számára kialakított iskolák tanulóinak több mint 88 százalékát.

"A roma gyerekek mentális sérülésének helytelen diagnosztizálása, amire a szlovák kormány támaszkodik, az elkülönített oktatásukhoz vezet, és diszkriminatív intézkedésnek számít, ami a roma gyerekek kevésbé színvonalas oktatását teszi lehetővé. A szegregált iskolák tanulóinak jelentős nehézségeik támadnak a további művelődésük és a munkaerő-piacon való elhelyezkedésük során" – szögezték le a civilek.

Történelmi sztereotípiának számít a vérfertőzés roma közösségekben történő nagyobb mértékű előfordulása. Annak kihasználása az oktatás terén tapasztalható elkülönítés igazolására tipikus rasszista érvnek számít és diszkriminatív.

"Hatékonyan ily´módon válik támogatottá a már egyébként is sérülékeny csoport elleni további rasszizmus" – áll a nyilatkozat végén. A civil szervezetek június 8-án kértek találkozót Juraj Draxler oktatási minisztertől, ahol tárgyalni akarnak a kormány álláspontjáról, illetve az Európai Bizottsággal szembeni kötelezettség-vállalásáról olyan ügyek megoldásában, amelyek a már beindított eljárásra vonatkoznak.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.