Roma család házára lőttek Erdőközön

A beazonosított személygépkocsiban utazó fiatalokat őrizetbe vette a rendőrség, ketten már rács mögött vannak. Indítékuk egyelőre nem ismert.
A Markíza TV arról adott hírt, hogy az egyik szomszéd községben, Mihálytelken (Michalová) elfogott személynél lövedékeket és fegyvert talált a rendőrség.
"A Breznóbányai (Brezno) Járásbíróság illetékes bírónője a gyanúsított Martin G. és Stanislav L. bebörtönzéséről döntött az általuk elkövetett bűncselekmények, így a tiltott fegyvertartás és kereskedelem, valamint bűnszövetkezetben elkövetett garázdaság miatt. A bebörtönzés oka, hogy fenn áll a veszélye, hogy a nevezettek majd folytatják a bűncselekmények elkövetését" - idézi a èas.sk, a Nový Èas napilap internetes portálja a Besztercebányai (Banská Bystrica) Kerületi Bíróság szóvivőjét, Adriána Vaškovát.
Egyelőre ismeretlen, hogy mi motiválta a lövöldözést, amely során az egyik lövedék az ablakon át a szobába repült, de szerencsére, senki sem sérült meg. A rendőrség eddig nem nyújtott az üggyel kapcsolatos közelebbi információt, miközben a még folyamatban levő kivizsgálásra hivatkozik. Az ügyben csütörtökön délelőtt tartanak sajtótájékoztatót Besztercebányán.