Rohamtempóban fogynak a helyjegyek a húsvéti járatokra
A szerdai járatok teljesen megteltek, előzetesen szinte teljes mértékben kiárusították a helyjegyeket. A csütörtöki délutáni járatokra a helyjegyek 70-92 %-át adták már el. Problémák akadhatnak jövő kedden is, már csak a helyjegyek egyötöde elérhető.
A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) azt állítja, hogy a húsvéti roham idején is elegendő lesz a kapacitásuk. Azon kívül, hogy további kocsikkal toldják meg a távolsági járatokat, összesen 19 új járatot indítanak.
A Pozsony–Zsolna–Kassa útvonalon csütörtökön egy speciális „húsvéti gyorsvonat” indul. Ezen kívül öt megerősítő vonat lesz forgalomban, leginkább Nyugat-Szlovákiából Kelet-és Közép-Szlovákia felé.
Az ünneplők útiránya hétfőn, március 28-án megváltozik. A legforgalmasabb vonatok a Közép- és Kelet-Szlovákiából a főváros felé érkező járatok lesznek. A ZSSK azon a napon 12 megerősítő járatot indít. Kedden újra erősíti majd a forgalmat „a húsvéti gyorsvonat”, amely Kassáról Nyugat-Szlovákiába indul.
Az ingyenesen utazók az új szolgáltatás alapján telefonon is rendelhetnek menetjegyet. Elég, ha felhívják a ZSSK ügyfélszolgálatát és követik az utasításaikat. A jegy a megrendelő telefonjába sms formájában érkezik meg. A jegy továbbra is ingyenes, de nyolcvan cent illetéket kell fizetni. A helyjegyes menetjegy vásárlása esetén összesen 1 euró 20 centet fizet az utas.
A szolgáltatás az expresszvonatok, a gyorsvonatok és az EuroNight vonatok esetében érhető el, de személyvonatokon és regionális gyorsvonatokon is kihasználható ez a szolgáltatás.
A vasút az ingyen utazók igényeiből indult ki. Ezzel a módszerrel ugyanis az utasok kényelmesebben és gyorsabban rendelhetik meg a jegyüket. Mivel néhány kiemelt távolsági járaton az ingyenes menetjegyek száma korlátozott, megesik, hogy az utasok nem győzik megvenni a jegyüket.
A ZSSK vasúti társaság csütörtökön délután rendkívüli „húsvéti gyorsvonatot” indít 14.30-kor Pozsonyból, a vonat 20.26-kor érkezik Kassára. Visszafelé ez a járat kedden, március 29-én indul 14.19-kor Kassáról, a vonat 20.23-kor érkezik Pozsonyba. A március 24-ei, csütörtök délutáni járatokra a helyjegyek 70-92 %-át adták el. A húsvéthétfői, március 28-i járatokra 60 %-ig adták el a helyjegyeket, a keddi, március 29-i vonatokra a helyjegyek 80 %-át árusították ki.
