Robert Kaliòák: gyorsan elkészül az állampolgársági törvény módosítása
A szlovák belügyminiszter Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon bejelentésére reagálva nyilatkozott, miszerint Magyarország az összes nemzetközi fórumon lépéseket tesz, amennyiben Szlovákia úgy javítja ki az állampolgárságról szóló törvényét, hogy az ugyan ne "károsítsa" azokat a szlovák állampolgárokat, akik kérvényezik egy másik ország állampolgárságát, ám Magyarország viszonylatában továbbra is érvényben maradjon.
Robert Kaliòák elmondta: a módosítás lényege az lesz, hogy a szlovák állampolgársági törvény, egy másik ország állampolgárságának megszerzését - a szlovák megtartása mellett - ahhoz köti majd, hogy az érintett személyek állandó lakhellyel rendelkezzenek abban az országban, ahol új állampolgárságot szereznek. Amennyiben az új állampolgárságot szerző személy tehát állandó lakhellyel rendelkezik majd, a törvény értelmében nem vesztené el szlovák állampolgárságát sem.
Robert Kaliòák szerint az állandó lakhely intézménye egy egész sor - a másik országban szerzett - kötődést feltételez. Hozzátette: általános jelenségnek számít az is, hogy az állandó lakhelyre való bejelentkezés esetén a fogadó ország igazolást kér az adott személytől arról, hogy az megszüntette állandó lakhelyét abban az "anyaországában."
A belügyminiszter rámutatott: a szlovák belügyi tárca által kidolgozandó első öt törvényi norma között lesz az állampolgársági törvény említett módosítási tervezete. A jogszabály módosítás tervezetének kidolgozását Robert Kaliòák szerint a tárca azonnal elkezdi, amint a szlovák törvényhozás bizalmat szavaz Robert Fico kormányának.