2018. szeptember 18., 16:10

Robert Kaliňák motort kapott az Egyesült Arab Emírségektől, most magyarázkodnia kell

Robert Kaliňák (Smer-SD) volt belügyminiszternek és jelenlegi parlamenti képviselőnek magyarázattal kell szolgálnia azzal a motorkerékpárral kapcsolatban, melyet ajándékba kapott az Egyesült Arab Emírségek belügyminiszterétől. Az összeférhetetlenségi bizottság keddi ülésén eljárást indított Kaliňák ellen.

Robert Kaliňák
Fotó: TASR

Róbert Puci (Smer-SD), a bizottság alelnöke védelmébe vette a volt belügyminisztert, és kétségbe vonta az eljárás indokoltságát, a javaslatát azonban nem fogadták el. Hangsúlyozta, hogy az emírségekbeli miniszternek valószínűleg senkinek sem volt alkalma elmagyarázni, hogy Kaliňák nem fogadhat el egy ilyen ajándékot. Hozzátette: a volt miniszter nem használja és nem is állt szándékában használni a motorkerékpárt, amely jelenleg a közlekedési múzeumban áll. Puci tehát úgy ítéli meg, hogy Kaliňák nem szegte meg az összeférhetetlenségről szóló törvényt.

„Úgy gondolom, hogy eljárást kell indítani, és teret kell adni Kaliňák úrnak, hogy kifejthesse álláspontját” – mondta Ondrej Dostál, az SaS-frakció tagja.

Hasonló nézeten van Peter Kresák (Most-Híd) és Vladimír Sloboda (SaS), a bizottság elnöke is, aki az ajándékozás körülményeire és a miniszter állásfoglalására is kíváncsi, melynek alapján a bizottság határozni fog.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.