Robert Fico lemondana

hirek.sk 2018. március 14., 21:18
POZSONY. Felajánlotta lemondását Robert Fico miniszterelnök. Három feltételt fogalmazott meg: az egyik, hogy az államfő tiszteletben tartja a 2016-os választási eredményeket. A második feltétel, hogy az államfő garantálja a koalíciós szerződés érvényességét, a harmadik feltétel, hogy az új miniszterelnököt a Smer adja.


Robert Fico ezt koalíciós partnerei, Andrej Danko és Bugár Béla társaságában jelentette be.

Bugár azt mondta, nagyra értékeli a kormányfő lépését, amely lecsillapíthatja a felkorbácsolt indulatokat, majd az ellenzék felelősségéről szólt. Azt nem mondta, ennek fényében hogyan értelmezhető az OT határozata, hogy "az előrehozott parlamenti választásokról tárgyalnak, s ha nem sikerül megegyezni, a Most-Híd kilép a kormányból". Ma viszont azt közölte Bugár, hogy a párt elnöksége elfogadta és elegendőnek tartja Fico lemondását a válság megoldására.

Robert Fico a sajtóértekezleten hangsúlyozta: a kormánykoalíció kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a lakosságnak a parlamenti választáson kinyilvánított akaratát.

A szlovák miniszterelnök rámutatott:  van  esélye, hogy az országban kialakult belpolitikai válság előre hozott választásokhoz vezet, ám ezekre instabil és kaotikus körülmények között kerülne sor. Kijelentette: teljes mértékben elfogadja, hogy a polgárok hangot adjanak véleményüknek, de ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy a választók a demokratikus választásokon kinyilvánított akaratát mindenki tiszteletben tartsa.

"Éppen ezért fontosnak tartom, hogy a jelenlegi kormánykoalíció, amely ilyen választás eredményeképpen jött létre, továbbra is betöltse a választóktól kapott mandátumát" - szögezte le Robert Fico.

A szlovák miniszterelnök hangot adott annak a nézetének is, hogy a média már két hete úgy mutatja be az országot, mint "egy sötét lyukat Európában." Hozzátette: ezt a képet - amely egyáltalán nem felel meg az igazságnak - elutasítja, annál is inkább mivel Szlovákia jelenleg "jó kondícióban van" ami a jelenlegi kormánykoalíció munkájának köszönhető, s arra kötelezi a kormányt, hogy továbbra is a választók akaratának beteljesítésén dolgozzon nem pedig arra, hogy "bármiféle ok nélkül" átadja az állam irányítását az "ellenzéki amatőröknek."
 
Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke az élettársával együtt meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak halálára illetve a gyilkosság nyilvánosságra kerülése után az országban történtekre utalva elítélte, hogy az ellenzék "visszaél két fiatal halálával." Danko a jelenlegi kormány felelősségét hangoztatva, s célozva egy az ellenzéki pártokból összeálló leendő koalícióra, hangot adott azon nézetének is, hogy nem szeretné, hogy "politikusoknak ez a generációja irányítsa ezt az államot."

Az ellenzék szerint a kormány nem hallgatja meg az embereket

Az előre hozott választások megtartását követelő és ezzel összefüggésben a kormányfővel szemben bizalmatlansági indítványt beterjesztő ellenzéki pártok elégtelennek minősítették, hogy Robert Fico lépését. A pozsonyi törvényhozás legerősebb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) a frakcióvezetője reakciójában azt mondta: "a kormány nem hallgatja meg az emberek hangját, akik előrehozott választásokat akarnak, s nem elégszenek meg bábcserével." Hasonlóképpen vélekedett Boris Kollár, a Család vagyunk nevet viselő csoportosulás vezetője, aki azt mondta: " a legtisztább megoldás az lenne, ha az emberek kezébe tennék a döntést." Veronika Remišová az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevet viselő csoportosulás frakcióvezetője Fico bejelentésével kapcsolatban arra szólította fel Andrej Kiskát, hogy ne tegyen eleget a kormányfő feltételeinek mivel "az emberek már elvesztették az államba és annak intézményeibe vetett bizalmukat."

Andrej Kiska államfő szóvivőjén keresztül reagált, azt üzenve: a kormánykoalíció pártjai szerdán megígérték, hogy bemutatják neki azt a legalább 76 képviselői aláírást, amely bizonyítja, hogy a koalíció rendelkezik az általuk felvázolt tervek megvalósításához szükséges támogatással a 150 fős pozsonyi parlamentben.
 

Lucia Žitòanská megy

Lucia Žitòanská igazságügyi miniszter közölte, az új, átalakított kormányban nem kívánja folytatni a munkát. Peter Kresák, a Most-Híd képviselője örül a „nagy eredménynek“, vagyis Robert Fico távozásának a kormányból.

Forrás: TASR
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS