Robert Fico és Orbán Viktor április végén találkozhat
A kormányfő bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel Varsóban találkozhat először április 26-án, egy többoldalú miniszterelnöki találkozó keretében. A Miroslav Lajèák külügyminiszter hivatali beiktatása alkalmából rendezett sajtóértekezleten Fico kiemelte, a találkozó alkalmas lesz arra, hogy „megkezdődhessen a normális kommunikáció” a két ország között. Azt mondta, jó lenne, ha Orbánnal rövid kétoldalú megbeszélést folytathatna. „Hogy elkezdjük valahogy, hogy normálisan tudjunk kommunikálni” – fogalmazott.
A külügyminiszter kifejtette: országa nemcsak akarja a jó viszonyt Budapesttel, hanem magatartásával törekszik is ennek elérésére. „Szlovákia és Magyarország kapcsolatai jobbak, mint azt a média bemutatja” - mondta Lajèák. A szlovák diplomácia vezetője hozzáfűzte: magyar kollégája volt az első, aki telefonon gratulált neki kinevezése alkalmából. Martonyi János budapesti látogatásra is meghívta őt, Pozsonyban, a Globsec konferencián pedig már találkozott Németh Zsolt külügyi államtitkárral. „Alapvető filozófiánk, hogy partnerek, szomszédok és szövetségesek vagyunk, sok minden összeköt bennünket. Érthető, hogy vannak dolgok, melyekről eltérőek a nézeteink, de ezekről a kérdésekről tárgyszerűen, nyugodtan, tényszerűen, az európai átlagot és az európai szabályozást figyelembe vételével fogunk tárgyalni” – jelentette ki az új miniszter.
Fico a sajtóértekezleten kijelentette, miniszterelnökként teljes mértékben a gazdasági és szociális kérdésekre, tehát hazai témákra összpontosít majd. A külpolitikai kérdéseket is kész átvenni, de ezekben a kérdésekben inkább Lajèákra hagyatkozik. „A Szlovák Köztársaság békét, nyugalmat, és jó kapcsolatokat akar, ez fontosabb számomra, mint bármikor korábban” – jelentette ki. Szavai szerint Szlovákiának érdeke, hogy jó és baráti kapcsolatot építsen a szomszédos országokkal, köztük Magyarországgal. Jelenleg annyi szociális és gazdasági belső gondunk van, hogy ellentétes hatást váltana ki bármilyen más témák megnyitása, melyek elvennék az energiáinkat – hangoztatta.
Orbán Viktor miniszterelnök is nyilatkozott a szlovák magyar kapcsolatokról. A 24 óra című Komárom-Esztergom megyei lapban pénteken közölt interjúban elmondta, a választást elvesztő kormánykoalícióval nagyon jó viszonyt alakítottak ki. Bár több vitás kérdés megoldatlan maradt, a két kormányt "az egymás országai és népei iránt érzett kölcsönös tisztelet vezérelte". A miniszterelnök a továbbiakban úgy fogalmazott, hogy továbbra is "a tisztelet hangján beszélünk Szlovákiáról és a szlovákokról". Remélhetőleg az új szlovák kormány ezt "úgy viszonozza, ahogy elődje is tette" - mondta, hozzáfűzve: reális esélyt lát arra, hogy a kapcsolatok tovább fejlődjenek. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy hamarosan aláírják az új Duna-híd építéséről szóló nemzetközi szerződést.