2019. április 4., 15:41

Robert Fico: A mai alkotmánybíró-választáson teljesítjük ki a koalíciós megegyezést

Csütörtökön fogjuk kiteljesíteni a koalíciós megegyezést, jelentette ki Robert Fico, a Smer-SD elnöke a parlament épületében tartott sajtótájékoztatóján. Megismételte, hogy az alkotmánybíró-választás újabb fordulóján sem indul.

Andrej Danko Robert Fico
Fotó: TASR

„Ma este öt órakor titkos szavazásra kerül sor, másféléről nem lehet szó, mivel a tegnapi szavazást ismételjük meg. És megegyeztünk, hogy kiteljesítjük az egyezséget, amelyet tegnap fogadtunk el a koalíciós tanács ülésén” – mondta Fico.

Szerinte esélytelen, hogy 18 jelöltet egyszerre megválasszanak, ezért kilátásba helyezte a harmadik fordulót is, amelyre a májusi ülésen kerülhet sor, vagyis május 9-én.

Arról, hogy ebben a körben is titkos szavazást tartanak-e, Fico szerint még meg kell egyeznie a koalíciónak.

Fico azt mondta, nem teljesen érti a Most-Híd nyilatkozatát, melyben arra utaltak, hogy a szavazáskor egyes képviselők nem tartották be a koalíciós egyezséget.

„Az alkotmánybíró-választással kapcsolatos egyezség Most-Híd pártot érintő részét tegnap 100 százalékra teljesítettük” – állítja a pártelnök, hozzátéve: csütörtökön az egyezség maradék részét is teljesítik.

Egyben tagadta, hogy a Smer-SD blokkolni akarná a szavazást.

A képviselők a szerdai titkos szavazáson hat alkotmánybíró-jelöltet választottak meg. Mivel nem választották meg a szükséges létszámot, csütörtökön kora este ismét szavaznak. A választáson indul minden meg nem választott jelölt.
Andrej Kiska államfő a választások eredményére reagálva azt mondta, hogy a képviselők ezúttal sem teljesítették a feladatukat, mivel nem választották meg mind a 18 jelöltet. A következő lépéséről később tájékoztat. Peter Pellegrini kormányfő bízik benne, hogy az elnök mielőbb kinevezi a bírókat, hogy az SZK Alkotmánybírósága ismét működőképes legyen.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.