2016. június 21., 20:16

Rimaszombatban tartotta alakuló elnökségi ülését az MKP

RIMASZOMBAT. Rimaszombatban tartotta alakuló elnökségi ülését a Magyar Közösség Pártja. Menyhárt József pártelnök legfőbb prioritásként a felvidéki magyarság asszimilációjának megállítását, valamint a déli régiók felzárkóztatását emelte ki.
201606212003190.mkp02.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A Farkas család egykori kastélyának falai között az érsekújvári tisztújító kongresszuson pár hete megválasztott új elnökségi tagok az MKP kongresszusának kiértékelését követően máris a jövőt tervezték, elemezték a lehetőségeket, hiszen nem véletlen, hogy talán az ország legszegényebb és legelmaradottabb vidékét választották a tanácskozás helyszínéül. Az egybegyűlteket az MKP rimaszombati járási elnöke, Auxt Ferenc üdvözölte.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke legfőbb prioritásként a felvidéki magyarság asszimilációjának megállítását, valamint a déli régiók felzárkóztatását emelte ki. Hangsúlyozta: fontosnak tartja Gömört, s a párt kiemelten kíván foglalkozni ezzel a régióval, amely eddig talán nem kapott ilyen „erős és markáns” helyet az MKP politikájában.

„Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk és megmutathattuk a – mondhatni – nyugati képviselőinknek, hogy ez még közel sem kelet, hanem ez Közép-Szlovákia. A nyugati embernek sokszor ez a távolság már óriásinak tűnik. Kimondottan örültem annak, amikor Cziprusz Zoltán és Auxt Ferenc járási elnök felajánlották, hogy az alakuló ülés akár Rimaszombatban is lehetne” – mondta Menyhárt József. „Ezzel kifejezzük tiszteletünket ennek a régiónak, hisz nagyon erős eredményt hoztak a választások során. Egy nagyon aktív magja van itt az MKP-nak, és erre építeni akarunk a továbbiakban is, tehát nem véletlen az alakuló ülés helyszíne” – fűzte hozzá.

Õry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke kiemelte: egy olyan elnökség állt össze, amely működőképes és munkaképes. „Azt gondolom, hogy egy olyan elnökség fogja most a Magyar Közösség Pártját irányítani, amelynek szívügye a magyar közösség” – szögezte le. „Ez egy fontos momentum, hiszen egy parlamenten kívüli pártban ma munkát vállalni nem arról szól, hogy bárki bármilyen csillogás irányába törne, hanem arról, hogy milyen munkát akarunk elvégezni, s hogy mi másokért vagyunk. Én a kongresszuson is idéztem gróf Széchenyi Istvánt, aki azt mondta, hogy „Akkor élsz, ha másokért élsz“, s azt gondolom, hogy a Magyar Közösség Pártja ebben a tekintetben másokért akar dolgozni, tehát él a párt” – fogalmazott.

Õry Péter rámutatott, hogy Rimaszombat a legnagyobb munkanélküliséggel küzdő régiók egyike. Elmondása szerint nem Pozsonyból, nem Kassáról és nem más településekről kell megkeresni a valós megoldási javaslatokat, hanem regionális bontásban meg kell vizsgálni azokat a lehetőségeket, amelyek az adott régiónak a fejlődőképességét biztosítani tudják.

Cziprusz Zoltán elnökségi tag úgy véli, konstruktív alakuló ülésen vannak túl. „Az elnök úr köszöntötte az új csapatát, értékeltük a konferencián történteket, valamint mindenki elmondta, hogy elsősorban mi az a terület, amivel szeretne hozzájárulni az MKP országos működéséhez, mik azok az ötletek, amivel újra sikerre tudjuk vinni a pártot, újra a szlovák törvényhozásba tudjuk juttatni” – fejtette ki.

Az MKP új elnökségében három új alelnök, valamint négy elnökségi tag is szerepet kapott, tehát elmondható, hogy a párt vezetése valóban megújult. A szakmai alelnökök rövid távú elképzeléseiket, terveiket is bemutatták az elnökség ülésén. A munka java csak most kezdődik, hisz az új vezetés célja a párt regionális szinten való megerősödése, illetve annak bejuttatása a  törvényhozásba.

201606212003190.mkp02.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás