2017. január 14., 18:46

Richter: a kormány nem a megbízási szerződéseket kifogásolja

POZSONY. A kormány nem a megbízási szerződésre való munkavállalást kifogásolja. A munkaügyi tárca által előkészített törvénymódosítás célja jobban ösztönözi az embereket a munkavállalásra – jelentette ki Ján Richter munkaügyi miniszter. Jozef Mihál ellenzéki képviselő viszont attól tart, az idénymunkásokat foglalkoztató cégek elveszítik a lehetőséget, hogy elég alkalmazottat találjanak.

A tervezett törvénymódosítás egyik legnagyobb változása az lenne, hogy 40 napos időtartamra korlátozná a nyilvántartott munkanélküliek esetében a megbízási szerződés alapján való munkavállalást. „Azok, akik nem kívántak hagyományos módon munkát vállalni, ezentúl arra lesznek ösztönözve, hogy megtegyék” – vázolta a törvénymódosítás céljait a szlovák közmédia Szombati párbeszédek című műsorában Ján Richter munkaügyi miniszter.

Mint mondta, a kormánynak „nincs kifogása” a megbízási szerződés alapján dolgozók ellen, akik száma mintegy 60 ezerre tehető. „A gond ott van, amikor az érintett személy három évig egy és ugyanazon cégben dolgozik” – mutatott rá a miniszter. Egy példát is mondott, miszerint az érintett cég a betöltetlen állások ügyében a munkahivatalhoz fordul segítségért. „A munkahivatal megszólítja azt a személyt, aki már három éve dolgozik a cégben, ismeri az adott munka tartalmát, mégsem őt választják, nem veszik fel. Ellenkezőleg, meghosszabbítják megbízási szerződését. Ez érthetetlen, így felmerül a kérdés, törvényes-e ez egyáltalán” – fejtette ki Richter.

A cégek mindent képesek megszokni, de a változások néha sokkolják őket – vélekedet Jozef Mihál volt munkaügyi miniszter. „Gyümölcstermelőkkel beszélgettem, akiknek gyümölcsszedéshez idénymunkásokra van szükségük. Nyilvántartott munkanélkülieket alkalmaztak. Bár gyengén fizetett munkáról van szó, mégis sokan vállalták. Attól félnek, hogy a tervezett módosításokat követően a nyári termés betakarításához problémát okoz majd munkaerőt találni” – figyelmeztetett Mihál.

Megérti, hogy a kormány a törvénymódosítással a megbízási szerződésekkel való visszaélés és a feketemunka ellen kíván harcot indítani, de attól fél, nem esnek-e túlzásba a tervezett változtatásokkal. „A megbízási szerződéseket korlátozzák. Például, a nyilvántartott álláskeresők nem dolgozhatnak majd részmunkaidőben. Nem tudom, ez-e a megfelelő eszköz” – jegyezte meg Mihál.

A módosítást nem kívánja támogatni, de szeretne konstruktív vitát folytatni, illetőleg a második olvasatban az indítvány javítása érdekében módosító javaslatokat előterjeszteni. „Szeretnék hangosan érvelni, hogy a törvény jobb legyen és hogy ne vegyük el a munkavállalás lehetőségét azoktól az emberektől, akiknek nincs más lehetőségük” – tette hozzá Mihál.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.