Rendszert érintő változásokat várnak Tomáš Drucker minisztertől a nővérek
"Robert Fico kormányfő a válságmenedzser ezen ágazat élére történő kinevezésével azt igazolta, hogy az egészségügy valóban válsághelyzetben van, amire a nővérek már régóta figyelmeztettek. Szilárd meggyőződésünk, hogy Drucker miniszter nem csak olyan elvi jellegű, rendszert érintő változásokkal rukkol majd elő, amelyek a páciensek megelégedésére biztosítják a minőségi egészségügyi ellátást, hanem azok majd az egészségügyi dolgozókat is elégedettséggel töltik el" – magyarázta Iveta Lazorová kamaraelnök.
Hozzátette: szakmai kapacitásokkal vértezik őt fel a kormány programnyilatkozata egészségügyi fejezetének a megvalósítása során. Annak előkészítéséből az orvosok is kivennék saját részüket – írja a Sme.sk, a Sme napilap internetes portálja.
A Szlovák Orvoskamara (SLK) és a Szlovák Orvostársaság (SLS) múlt héten Druckert arra szólította fel, hogy azokat is vonja be az állam egészségpolitikájának megalkotásába, amit e helyzetben, amikor az új miniszter számára az egészségügyi közeg a menedzserlés szempontjából „teljesen újnak“ számít, még fontosabbnak tartanak.
A nővérkamara azt is reméli, hogy létrehozza a miniszteri nővér intézményét, amely hatáskörébe tartozna a szlovákiai egészségügyi ellátás és szülészasszisztencia irányítása, illetve tervezése.
"A nővérek bíznak abban, hogy Drucker miniszter elsősorban tiszteli az egészségügyi dolgozókat, akik az egészségügy alapvető építőelemét képezik, miközben az egészségügyi dolgozók problémáinak megoldása során a domináns minisztériumi döntések elé helyezi majd a szakemberekkel folytatandó párbeszédet..." – egészítette ki az elmondottakat Lazorová.
A Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezeti Egyesülete Drucker kinevezését olyan jelzésként értékeli, hogy az ágazat megváltoztatja saját irányultságát.
Monika Kavecká egyesületi elnök arra számít, hogy szorgalmazza majd a tömeges felmondások miatt a kórházakból távozó nővérek visszatérését. "Azt reméljük, hogy az új miniszter tudatosítja a nővérek és a szülészasszisztensek jelentőségét, pótolhatatlanságát a szlovákiai pácoiensek számára, s építő jellegű kommunikációba kezd velük" – zárta tájékoztatását.