2017. november 9., 11:36

Rendőrség: Matoviè túl kevés adót fizetett be

POZSONY. Igor Matoviè regionPress cégének eladása kapcsán adócsalás miatt kezdeményezett vizsgálatot a rendőrség. Azt vélhetően 2008-ban követte el, amikor a cégét eladta, ám a bevételét nem foglalta bele az akkori adóbevallásába. Az államnak ezáltal több mint fél millió eurós kára keletkezett. Matoviè ennek kapcsán már múlt pénteken vallomást is tett. Az ilyen bűncselekmény elkövetéséért 7-12 évnyi börtönbüntetés is kiszabható.
201711091140350.0000000000000000000000000000000000000000001a_Igor-Matovi.jpg

„2017. november 3-án az Országos Rendrőkapitányság Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségén (NAKA) hallgatták ki I. M-et, akivel kapcsolatban a NAKA kivizsgálást folytat járulék- és adócsökkentés bűncselekménye miatt“ – mondta el a Pravda napilapnak az Országos Rendőrkapitányság szóvivője, Martin Wäldl.

A kivizsgálás során kiderült: Matoviè a 2008-as évi adóbevallásában a valósnál legalább 645 254,16 euróval kevesebb adót tüntetett fel – mondta el a rendőrségi szóvivő.

Daniel Lipšic, Matoviè jogi képviselője a rendőrségi eljárást politikai zaklatásnak nevezte. „A NAKA korrupcióellenes egysége azon felvetés alapján folytat büntetőeljárást, hogy a fizikai személy által egyszer már megadóztatott pénzt, ha azt a vállalkozói számlájáról a személyes számnlájára utalja át, még egyszer 19 százalékos adóval kell sújtani“ – fejtette ki korábban a JOJ TV-nek Lipšic.

Matoviè vallomást tett a regionPRESS cég eladása kapcsán

Amikor Igor Matoviè a 2010-es választások során képviselő lett, akkor a cégét átíratta a nejére. Tavaly februárban Robert Fico kormányfőt azzal vádolta: fiktív átutalást végzett azzal a céllal, hogy könyvelése megsemmisítése során 122 millió koronát átmoshasson.

Matoviè az adóhivatal tervezett ellenőrzése előtti napon cégét egy strómanra ruházta át. Õ az akkori alkalmazottja, Pavol Vandák volt, aki azt állította, hogy a pénzt nem vette át, s Matoviè nyilvánvalóan becsapta őt. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) elnöke cáfolta, hogy adó- vagy másféle csalást követett volna el.

A nagyszombati adóhivatalból származó dokumentumok szerint, amelyeket Fico kormányfő tett közzé, Matoviè a céget Vandáknak 121 millió szlovák koronáért adta el, ami átszámítva hozzávetőleg 4 millió euró. Azután Matoviè az összeget egy felhatalmazás alapján a saját számlájára utalta át. Alig két hónappal később Matoviè elállt a vállalatra vonatkozó eladási szerződéstől. E dokumentumok autenticitását megerősítette Matoviè. A kormányfő nem árulta el azt, hogy miként kerültek hozzá a dokumentumok.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.