Rendkívüli bizottsági ülés lesz a Váhostav-ügy miatt
POZSONY. A Váhostav-SK üggyel a parlament védelmi és belbiztonsági bizottsága is foglalkozik majd – tájékoztatott Alojz Hlina, aki szerint a bizottság összehívására irányuló javaslatot már elegendő számú honatya ellátta kézjegyével.
„A javaslatot a jövő hét folyamán előterjesztjük“ – jelezte Hlina. Hozzátette: az ülésre Robert Kaliòák belügyminisztert és Tibor Gašpar országos rendőr-főkapitányt is meghívták. Az ellenzéki képviselők arra szeretnének választ kapni, mit tettek eddig a Váhostav-SK ügyében.
„Megkérdezzük, mit tett a rendőrség. Megfosztották-e a Váhostav-SK ügyvezetőit útlevelüktől? Ha már nem állították elő őket, figyelemmel kísérik-e mozgásukat? Tudja-e a rendőrség, hol van Juraj Široký? Lefoglaltak-e számítógépeket? Számos kérdés van, amit fel szeretnénk tenni” – fejtette ki Hlina rámutatva arra: egy dolog az, amit Robert Fico miniszterelnök a televízió kamerái előtt nyilatkozik az ügy megoldásáról, másik viszont, hogy mit tettek eddig.
A védelmi bizottság élén Jaroslav Baška kormánypárti képviselő áll, s a bizottság tagjainak többsége is az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) soraiból került ki.

Forrás
Topky.sk