2017. január 11., 12:34

Radioaktív anyagra bukkantak egy nyitrai ház kertjében

NYITRA. Radioaktív anyagra bukkantak kedden este a Nyitra Köröskény városrésze egyik házának kertjében. A rádiumot állítólag a kórházból lopta el a ház két lakója. A rendőrség szerint nem történt kontamináció.
201701110841410.3-b376a3b0866a205c5ebfd3a5dec28e68c6d987d2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A helyszínen munkálkodtak a rendőrök, a tűzoltók és az Ellenőrzési Vegyi Laboratórium munkatársai is, akik azt vizsgálták, hogy valaki ki volt-e téve a radioaktivitás hatásainak.

„A radioaktív anyagot tartalmazó edényt elásták, hozzávetőleg 15 centiméter mélyen bukkantak rá a kertben, mintegy 30 méterre a ház mögött” – tájékoztatott Michal Varga, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

A rendőrség egyelőre az esettel kapcsolatos közelebbi információkkal nem szolgál. „Bejelentést kaptunk, a helyszínen folynak a vizsgálatok” – közölte Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

Eddig meg nem erősített információk szerint a radioaktivitásnak a Nyitra Köröskény (Krškany) városrészében található ház két lakója, egy férfi és egy nő volt kitéve, akik az edényt bűncselekmény keretében maguk ásták el. A radioaktív anyagot, pontosabban rádiumot állítólag a kórházból lopták el. A rendőrség kapott egy tippet, hogy az hol lehet elásva.

Nem történt kontamináció

A Nyitra Köröskény városrészében talált radioaktív anyag nem okozta sem a környezet, sem személyek kontaminációját – közölte Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője, aki szerint ezt a helyszínen végzett mérések támasztják alá.

„További intézkedésekre nem volt szükség. A gyanús tárgyat lefoglalták, hogy a büntetőeljárás során felhasználhassák. Az ügyben intenzíven folynak a szükséges műveletek, egyebek mellett annak megállapítása, pontosan honnan származott ez az anyag” – fejtette ki a rendőrségi szóvivő.

Bruchterová azt is elmondta, a nyitrai rendőrök nyomozásuk során olyan információhoz jutottak, hogy az említett Ro¾nícká utcában radioaktív anyag található. Ezt az értesülést a rendőrök az országos rendőr-főkapitányság szakembereivel együtt azonnal megvizsgálták. A helyszínen január 10-én, kedden este egy fémtárgyat találtak. A Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) munkatársai megállapították, hogy abban radioaktív sugárzást kibocsátó anyag van. A helyszínt a rendőrségi alakulatok biztosították és dokumentálták a nyomokat.

A nyitrai rendőrség illetékes vizsgálótisztje büntetőeljárást indított nukleáris és radioaktív anyagok, veszélyes vegyi-, biológiai és méreganyagok nem engedélyezett gyártásának, illetve tartásának bűncselekménye miatt. Amennyiben az elkövetők bűnössége bebizonyosodik, 1-től 6 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

201701110841410.3-b376a3b0866a205c5ebfd3a5dec28e68c6d987d2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.