2011. szeptember 7., 16:20

Radièová veresége

POZSONY. Iveta Radièová kormányfő visszautasította, hogy véleményt mondjon a kassai adószékház-bérleti ügyről, melyben a megismételt pályázaton is pártja nyitrai elnökének cége kapta meg a szerződést. „Felelősen mérlegeltem, ez olyan téma-e, mely miatt miniszterek buknak meg. Nem bukik senki” – jelentette ki.
Áprilisban Radièová még ellenezte, hogy Ondrej Šèurkával kössön bérleti szerződést az országos adóigazgatóság. Az ajánlattételi pályázatot megismételték, a korábbi főigazgatót a pénzügyminiszter leváltotta, de saját tanácsadójának fogadta fel. Az új pályázaton is az SDKÚ-DS politikusa nyert, amit a párt úgy kommentált: csak a párttagsága miatt senki nem zárható ki az állami üzletekből. A pályázat értékelésére felkért két civil szervezet, a Transparency International és a Fair Play Szövetség törvénysértést ugyan nem állapított meg, de a jó erkölcsbe ütközőnek találta, hogy a pályázati feltételeket Šèurka ajánlatára írták ki, így az egyedüli résztvevőként nyerte el a bérleti szerződést.

Radièová ma a kormányülés után mondta, számára az ügy lezárult, nincs mit hozzáfűznie. Politológusok szerint a kormányfő magatartása egyértelműen jelzi, kénytelen volt meghátrálni saját pártjában. Michal Horský szerint Radièová is átvette az SDKÚ-DS szlogenjét, hogy „Šèurkáénál olcsóbb épület nincs Kassán”, ezért sógorkomaság sincs.

Rastislav Tóth szerint Radièová magatartása azt mutatja, hogy „elnököl ugyan a kormány ülésein, de nem ő a kormányfő. Alkalmazkodnia kell az erősebbek nyomásához, ez esetben a külügyminiszterhez (Mikuláš Dzurinda) és a pénzügyminiszterhez (Ivan Mikloš).” Tóth szerint Radièová sokat beszél, de keveset tesz.

Iveta Radièovát Miroslav Kusý szerint is „a pártján belül elvesztett kemény harc kényszerítette” ilyen kijelentésre. „Egyszerűen meg kellett hátrálnia a pártjában – mondta Kusý – ez nagy leégés, de ebbe őt úgy kényszerítették bele.”

Radièová ma azt is cáfolta, hogy az áprilisi kormányülésen azért nem vett részt, mert az akkori adóhatósági főigazgató leváltását akarta elérni. Most azt mondta: értékrendi viták folytak a pártjában, s azoknak a végiggondolásához volt szüksége időre.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.