2014. május 22., 18:04

Radièová nem zárja ki visszatérését a politikai életbe

POZSONY. Iveta Radièová volt kormányfő, jelenlegi főiskolai oktató már nem tartja kizártnak a politikai életbe való visszatérését, mint azt kormánya bukása után hangoztatta.

„Annyiszor kikaptam már azért a kifejezésért, hogy kizártnak tartom. Hogyan is mondhatnák ilyet, mikor a lányomnak is megígértem, már sosem mondom azt, hogy soha” – jegyezte meg Iveta Radièová. Ugyanakkor hozzátette, nem tolakszik vissza a politikai életbe. Véleménye szerint ez nem egy egyszerű döntés, mivel a szlovák politikai színtéren túl sok a csúsztatás, a félreértelmezés.

„Tudom, hogy a politika a harcról is szól. Tudom, hogy a közéleti szereplőnek többet kell elviselnie, mint másoknak – csak kérdezem, ki határozta meg ezt úgy, hogy már átlépje a tisztesség, az igazságosság határát, s agresszív és igazságtalan legyen” – fűzte hozzá a volt miniszterelnök.

Radièová kormánya 2011. október 11-én bukott meg, amikor az eurós mentőcsomagról szóló voksolást összekötötte a kormány iránti bizalmi szavazással. „Sem szomorú, sem sértődött nem vagyok. Ami lényeges, hogy megbocsátottam, de nem felejtek” – szögezte le Radièová. Mint elmondta, több aktív politikussal tartja a kapcsolatot. Példaként Pavol Frešót, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnökét, Daniel Lipšicet, az Új Többség (NOVA) vezetőjét, Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét, Ján Fige¾t, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) első emberét és Igor Matovièot, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¾aNO) elnökét említette.

Iveta Radièová nem tartja helyesnek, hogy egyesek régiekre és újakra osztják fel a politikusokat. Véleménye szerint a parlamentben több olyan honatya is van, aki megérdemelné a polgárok támogatását. „Egyetlenegy probléma akad. Mindegyikük más-más politikai párthoz tartozik” – jegyezte meg.

Megosztás