2014. január 14., 10:36

Radièová nem tartja szerencsésnek, hogy van etnikai államfőjelölt

POZSONY. Iveta Radièová még nem döntötte el, hogy a márciusi köztársasági elnökválasztáson kinek szavaz majd bizalmat. Minden jelölttel szemben vannak kifogásai. Nem tartja szerencsésnek, hogy Bárdos Gyula személyében „etnikai jelölt” is indul.

„Az az igazság, hogy mindegyik jelölttel kapcsolatban vannak kifogásaim, mert a szigorú választópolgárok közé tartozom“ – jelentette ki Iveta Radièová, Mielőtt meghozná végleges döntését, mérlegeli, hogy a kifogások közül melyek a legkevésbé fontosak – fűzte hozzá.

Elfogadhatatlan jelöltnek tartja Robert Ficot, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökét, aki Szlovákia történetében elsőként kívánkozik a kormányfői székből az Elnöki Palotába. „Az elnöknek a semleges hatalom döntőbírájának kell lennie, mivel az esküjében kimondja: valamennyi polgár érdekeit képviseli majd. Olyan jelöltnek kellene tehát győznie, aki egyértelműen nem tesz különbséget szimpatizánsai és ellenfelei között. Fico szó szerint “egy az egyhez” alapon osztja meg a társadalmat “ – véli Radièová.

Az egykori kormányfő szerint a nagyszámú elnökjelölt a társadalom felaprózottságát tükrözi. „Megoszlik a vélemény a nemzeti vonal, a keresztény értékek terjedelme és alkalmazása, a szociális igazságosság kapcsán” – mutatott rá.

Véleménye szerint az államfőválasztás során a választóknak valamelyik jelölt mellett, nem pedig valaki ellen kellene szavazniuk. A politikai pártok rendszeréből erősen kiábrándult szavazók vélhetően a polgári jelöltek támogatása felé hajlanak majd. A liberálisoknak saját jelöltjük van, míg a konzervatívok három jelölt közül is választhatnak. Emiatt előtérbe kerül a személyes preferencia – fejtette ki.

Radièová szerint a polgári jelölteknek is világos értékrenddel, politikai álláspontokkal kell rendelkezniük, mivel az elnöki tisztség mégiscsak politikai funkció. A tavaszi államfőválasztás során tehát kiderül, milyen politikai kultúra kap majd helyet Szlovákiában. „Arrogáns, agresszív, esetleg végre tisztelettudó, normális párbeszéden alapuló?“ – tette fel a kérdést.

Az exminiszterelnök csalódott a jobboldali ellenzékben amiatt, hogy nem tudott megegyezni egyetlen közös jelölt támogatásáról. Véleménye szerint ez azt bizonyítja, hogy a pártok bármilyen személyi kérdésben képtelenek egyezségre jutni. Felvetődik továbbá a kérdés, hogy programjuk kapcsán képesek-e megegyezni – tette hozzá. „Ez nem jó jel” – szögezte le. Egyúttal rámutatott, hogy ez jelentős hátrányba szoríthatja a jobboldalt a következő parlamenti választások során is.

Radièová a Sme napilapnak adott interjúban kifejtette, miért nem szavazna az egyes államfőjelöltekre. Pavol Hrušovský esetében a vatikáni szerződést említette, Milan Kòažko lepaktált Meèiarral, Andrej Kiskának nincs elég tapasztalata a politikában, Radoslav Procházka jó alkotmányjogász, de hiányzik belőle az alázat – véli az egykori kormányfő. Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártja jelöltje kapcsán elmondta: nem tartja szerencsésnek, hogy vannak etnikai alapon meghatározott pártjaink. Még kevésbé szerencsés, hogy etnikai alapon definiált államfőjelöltünk is van – fűzte hozzá.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.