Radièová: fokozatosan gyengül a pártok befolyása
A volt kormányfő szerint a szilárd lábakon álló demokráciával rendelkező országok esetében ez a fejlődés egy természetes stádiuma. Így a polgárok részt vesznek a rendszer működésében. A folyamat azonban problémát jelenthet a fiatalabb demokráciák esetében, amelyek még csak ismerkednek annak alapelveivel, mivel így egyfajta vákuum keletkezik. „Vákuum, amely a demokratikus deficit elmélyüléséhez, frusztrációhoz, a polgárok nyílt és erőszakos tiltakozásához vezethet” – magyarázta.
Radièová úgy látja, a közép- és kelet-európai országok most tanulják a demokrácia eszközeinek felhasználását. „A polgárok által is érzékelt probléma abból áll, hogy nekünk szinte ugyanolyan alapvető vágyaink és elvárásaink vannak, mint a régi demokráciákban élőknek. Ezen a téren csak minimális az eltérés. Azonban sokkal kritikusabban értékeljük a demokrácia, illetve intézményei működését” – mutatott rá.