Rácsok mögé került Kýbel, a Sýkora-klán vezére
A fogságba helyezésről a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság bírája döntött. Róbert .L-t legalább 11 gyilkossággal és más bűncselekménnyel vádolják. Katarína Kudjáková, a büntetőbíróság szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta: fogságba helyezését az indokolja, fennáll a veszélye, hogy az említett személy elmenekülhet, befolyásolhatja a tanúkat vagy további bűncselekményeket követhet el.
Ondrej Mularèík, Róbert L. ügyvédje közölte, hogy a bírósági határozat ellen fellebbeztek, s arról majd a Legfelsőbb Bíróság dönt. „Nem értünk egyet a fogságba helyezéssel” – hangsúlyozta Mularèík.
Róbert L.-t október 23-án Kölnben fogták el. Kedden szigorú biztonsági intézkedések közepette szállították Németországból Szlovákiába. Ugyancsak megerősítették azt a rendőri kíséretet is, amely őt az említett besztercebányai büntetőbíróságra vitte.
„Az említett személyt, akit október végén a Németországban a Schengeni Tájékoztató Rendszer felvétele alapján vettek őrizetbe, ma a szlovák rendőrség a német szervektől a Bazini (Pezinok) Speciális Büntetőbíróság által kiadott több európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló határozat alapján büntetőeljárás indítása kapcsán átvette” – közölte kedden Michal Slivka, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője.
Róbert L. tartózkodási helyének kinyomozása összefüggött a Sýkora-klán másik tagjának, Martin B.-nek, azaz Rusnak az elfogásával. Õ volt az, aki ötévnyi menekülés után idén december elején a besztercebányai bíróság szenátusa elé állt, ahol már közel egy éve folyik a Sýkora-klán ügyének tárgyalása. Eddig az eljárás úgy folyt, hogy mindketten szökésben voltak. 2016 januárjában a bírósági eljárás valamennyi vádlott jelenlétében folytatódik.
A vádirat szerint Róbert L. a bűnbanda létrehozásán, működtetésén és támogatásán kívül az 1998 és 1999 között Miloš Piliar, Daler Hlavaèka, Roman Deák, Eduard és Robert Diniè, valamint Alojz Házy ellen elkövetett gyilkosságokban is részt vett. Vele együtt áll a bíróság előtt Martin B, alias Rus, Jozef R., alias Potkan – aki jelenleg egy magyarországi börtönben ül –, továbbá Alojz K., akit Lojzo Èistiè néven ismernek az alvilágban, valamint Ivan C., azaz Vinco-Vincko és Martin K.
Martin B. az előző tárgyalásokon beismerte, hogy Róbert L. vezette a Sýkora-klánt, mégpedig kemény kézzel. Több mint öt évig bujdosott, s az idő alatt Róbert L.-től rendszeresen 1500 eurót kapott.
Mindkét maffiózó esetében akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.