2013. január 21., 13:33

Rács mögött a jókai késelő

JÓKA. Büntetőeljárás indult egy 25 éves jókai (Jelka) férfi ellen, aki súlyosan bántalmazott egy 51 éves asszonyt.

Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője az eset kapcsán elmondta: a férfi január 19-én, alkonyatkor Jóka belterületén támadta meg az 51 éves nőt, akinek a fedele alatt élt. Az asszony mellkasán két szúrt sebet, a fején vágott sebet ejtett és belső sérüléseket okozott áldozatának, ami arra utal, hogy ütlegelte őt. 

A támadás helyszínére érkező rendőrjárőr az áldozatot elsősegélyben részesítette és elállította a vérzését. A sérültet életveszélyes állapotban szállította a kórházba gyorsmentő.

Kredatusová az elmondottakhoz hozzáfűzte: a rendőrség kiterjedt nyomozásba kezdett, amelybe az összes környékbeli alakulat bekapcsolódott. A gyanúsított férfi hollétét rövid idő alatt kiderítették és elfogták az elkövetőt. A terhelő bizonyítékok alapján a jókai férfi ellen már vádat is emeltek. A többszörösen büntetett előéletű férfit előzetes letartóztatásba helyezték. A bíróság akár 5-12 évnyi börtönbüntetésre ítélheti.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.