Rács mögé kerülhet az SNS volt minisztere
Közbeszerzési eljárás befolyásolása címén indított eljárást a szlovák rendőrség Igor Štefanov ellen. Denisa Baloghová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy az előző Fico-kormány építésügyi és régiófejlesztési minisztere ellen az úgynevezett "faliújságtender-ügyében" folyik az eljárás. A kiírás még Štefanov elődje, az ugyancsak SNS által jelölt Janušek idejében valósult meg, de a botrány végigkísérte az első Fico-kormányt és a Szlovák Nemzeti Pártot.
A pályázat alapján csaknem 13 millió eurót fizetett ki a tárca, amíg sikerült érvényteleníteni a kiírást. Mivel európai uniós projektről volt szó, az Európai Bizottság eljárást indított Szlovákiával szemben, majd leállította a tender költségeinek kifizetését.
"A gyanúsítottak, más ismeretlen személyekkel együttműködve, egy kiválasztott pályázó igényeihez igazították a versenytárgyalás feltételeit..." - közölte a rendőrségi szóvivő. Baloghová elmondta, hogy a 97 millió euró értékű kiírásra gyakorlatilag egy pályázat érkezett, és annak beérkezése után egy nappal már alá is írták a szerződést. Ennek alapján 2007 és 2009 között az állam 12,7 millió eurót fizetett ki. A teljes összeg kifizetése az ügy nyilvánosságra kerülése miatt végül elmaradt.
A botrány miatt Robert Fico akkori kormányfő menesztette a tárcavezető Marián Janušeket, helyére azonban Igor Štefanovot, a pályázati kiírás egyik előkészítőjét nevezték ki. A kormány 2009 áprilisában arra kötelezte a minisztert, hogy mondja fel a szerződést, amit ugyan Štefanov meg is tett, ám Fico az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hivatal vizsgálatát követően végül őt is menesztette a posztjáról.
Az ügynek ma már öt gyanúsítottja van, köztük a két volt miniszter. Janušek ellen még tavaly megkezdődött az eljárás, s a rendőrség már Stefanov ellen is hamarabb megindította volna az eljárást, azonban tavaly a legfőbb ügyészség elutasította az akkor már ellenzéki parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Ha beigazolódik Štefanov bűnössége, akár 12 évig terjedő szabadságvesztést is kiróhatnak rá. Janušek, akit az ügy kapcsán még hatalommal való visszaéléssel és nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezeléssel is gyanúsítanak, ennél többet, akár 20 évet is kaphat.