Procházka távozott a KDH-ból
Procházka mai sajtótájékoztatóján jelentette be távozását. Kilépési szándékát már a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) Tanácsának januári ülése előtt jelezte. A tanács elutasította a Procházka által javasolt változások megvitatását, valamint azzal sem értett egyet, hogy az Alfa platform egyes téziseit építsék be a KDH jövőbeli programjába. Procházka ezt követően kijelentette, soha többé nem indul a választásokon a kereszténydemokraták színeiben.
A távozó politikus a jövőben az általa alapított, elsősorban fiatal szakembereket tömörítő Alfa polgári társulásban tevékenykedik majd. Procházka októberben mutatta be programját, amelynek mottója már ismert: „erős társadalom, egyszerű állam”.
A politikus elmondta: jól együtt tud működni a Most-Híd frakciójában tevékenykedő Andrej Hrnèiarral, valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) tagjaival. Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy az Alfa idővel politikai párttá alakul.
A polgári társulás együttműködik továbbá Anton Marcinèinnel, Peter Kažimír pénzügyminiszter és Robert Kaliòák belügyminiszter tanácsadójával, ¼uboš Kürthy történésszel, Anton Tkáèikkal, Radola (Rado¾a) község polgármesterével, Lucia Štasselovával, Katarína Rabatinával és másokkal.
Ebben a választási időszakban Procházka már a harmadik képviselő, aki távozott a Kereszténydemokrata Mozgalomból. Daniel Lipšic és Jana Žitòanská még tavaly Új Többség (NOVA) néven saját politikai pártot alapított.