2015. június 1., 12:28

Procházka pártja választási programot hirdetett

POZSONY. Bemutatta négy prioritását a Sie (Háló) párt a közelgő parlamenti választások kapcsán. Radoslav Procházkáék programja a következő témákra épül: a korrupcióellenes harc, a családoknak nyújtandó gyakorlati segítségnyújtás, a régiókra vonatkozó tervek és a vállalkozás támogatása.
"A legfontosabb, ami ránk belátható időn belül vár, hogy végre egy működőképes állam jöjjön létre" – jelentette ki Radoslav Procházka pártelnök a Háló (Sieť) tagjainak és szimpatizánsainak vasárnapi zsolnai (Žilina) „A jó állam az embereket szolgálja“ elnevezésű országos találkozóján.

A párt a korrupcióellenes harc során fontosnak tartja a köztisztviselők anyagi felelősségének a bevezetését, akiknek majd a saját vagyonukból kell megtéríteni a közpénzekben okozott esetleges kárt.

A másik alapvető intézkedés a garázscégek kizására a közpénzek közegéből. "Ez a két intézkedés bevezetése lesz az általunk megszabott feltétel a parlamenti választások utáni kormánykoalíció létesítéséről szóló esetleges tárgyalások során" – hangsúlyozta Procházka.

A párt a családoknak nyújtandó gyakorlati támogatás keretében be akarja vezetni a szülői számlát, amely pótolja majd a gyermekeknek manapság nyújtandó különféle támogatások bonyolult rendszerét. Arról a saját szükségleteik alapján merítenék a pénzeszközöket. További intézkedés a 3-6 éves gyermekek állami óvodai elhelyezésének a szavatolása. A párt a családokat egy adót érintő intézkedéssel is támogatná: az egy olyan négytagú család esetében, amelyben dolgoznak a szülők, évi közel 500 eurós megtakarítást eredményezne - állítja Radoslav Procházka. 

A Sieť a régiófejlesztésre is hangsúlyt helyez, ezért a legnagyobb munkanélküliséggel küszködő régiókban előrukkolna a regionális gazdasági övezetek létesítésének tervével: ott a befektetők beruházásaik esetében azoknak a 150-200 százalékát ún. turbó-levonásként írhatnának le az adójukból. A régiófejlesztés terén a párttagok további nagy lehetőséget látnak az idegenforgalom fejlesztésében.

A negyedik prioritás a hazai vállalkozó támogatása. Ez esetben a pártprogramban három intézkedés dominál: az egy időpont, az egyetlen fizetés és az egyazon elbírálás.

"Az egy időpont az az elv, amely alapján a vállalkozókat érintő szabályokat csupán évente egyszer, azaz január elsejei hatállyal változtatnák meg. Az egyetlen fizetés azt jelenti, hogy az állam a kis forgalmat lebonyolító vállalkozónak bizonyos illeték fejében nyugalmat biztosít, azaz semmiféle további kötelességeket nem ró rá. Az egyazon elbírálás tulajdonképpen az állam és a vállalkozók közti egyensúly szabálya, amely keretében például az állam a kötelességei nem teljesítése esetén kénytelen lesz késedelmi kamatokat fizetni a vállalkozónak" – magyarázta Procházka.
Megosztás