2016. december 16., 14:34

Procházka képviselte az RTVS-t, amely most milliós bírságot kénytelen fizetni

POZSONY. A Szlovák Rádió és Televízió több millió eurós bírósági pert vesztett a PSMA céggel szemben. A határozat több évig tartó pereskedés után született, az ügybe az Emberi Jogok Európai Bírósága is bekapcsolódott. Az akkor még önálló Szlovák Rádió jogi képviselője Radoslav Procházka, a Háló párt későbbi elnöke volt.

A közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) pert vesztett a PSMA céggel szemben, amely korábban az önálló Szlovák Rádiót képviselte a reklámeladás terén. A közszolgálati intézmény most kénytelen lesz 2,4 millió eurót fizetni a cégnek.

A PSMA céget 1998-ig az RTVS jelenlegi vezérigazgatója, Václav Mika vezette. Az akkoriban Jaroslav Rezník (a TASR hírügynökség jelenlegi vezérigazgatója) által irányított Szlovák Rádió 2005-ben felmondta a társaság szerződését, amely az 1995–2007 közti időszakra vonatkozott. Ennek oka a több mint 18 millió szlovák korona értékű követelés volt, s a vonatkozó állásfoglalás szerint kései kifizetésekről is szó esett.

A Szlovák Rádió jogi képviselője 2007-ben Radoslav Procházka volt, aki legutóbb kudarcot vallott a luxemburgi bírói posztért folytatott harcban. Ezt az RTVS is megerősítette.

Az Aktuálne.sk portál Procházka véleményét is kikérte, ő azonban már hosszabb ideje nem kommunikál a sajtó képviselőivel.

A kialakult helyzettel kapcsolatos felelősségről szóló kérdéssel Jaroslav Rezníkhez is fordult a hírportál. „Nem. Ezt az egészet teljesen abszurd, ám az adott időszakra jellemző dolognak tartom” – hangzott a tömör válasz. A TASR hírügynökség jelenlegi vezérigazgatója hozzátette: több információval a bírósági határozat, illetve annak indoklása áttanulmányozása után szolgál majd.

Az RTVS megerősítette, hogy az említett ügyben Procházka képviselte a Szlovák Rádiót. „Megerősíthetjük, hogy Radoslav Procházka urat már 2007-ben megbízták a Szlovák Rádió jogi képviseletével az említett jogvitában. Az RTVS e napokban egyebeken kívül a Legfelsőbb Bíróság rendkívüli fellebbezéssel kapcsolatos döntése előtti, azaz a 2009. 8. 12-i eljárással kapcsolatos jogi képviseletének körülményeit is vizsgálja. A vonatkozó körülmények értékeléséhez szükséges az archívumi anyagok megtalálása és átvizsgálása is. Jelenleg a dokumentumok összegyűjtésének szakaszában vagyunk” – fejtette ki az RTVS marketing- és sajtóosztályának menedzsere, Dominika Šulková.

Az illetékes kerületi bíróság évek elteltével tehát hasonlóképpen a PSMA javára döntött, mint ahogy 2007-ben is. Akkor azonban a Legfőbb Ügyészség rendkívüli fellebbezéssel élt, s a Legfelsőbb Bíróság 2008-ban az ítéleteket hatályon kívül helyezte. Az ügyészségi eljárás ellen azonban kifogást emelt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely úgy látja, hogy Szlovákia megszegte a társaság igazságos bírósági eljáráshoz való jogát, mivel a rádió az adott időszakban nem merítette ki a többi jogorvoslati lehetőséget.

Megosztás