Procházka generációváltást akar
POZSONY. Az új nemzedéknek kell kormányoznia, s az emberek döntenek majd arról, hogy kinek lesz alkalma javítani az Irány-Szociáldemokrácia által elrontott dolgokon – jelentette ki Radoslav Procházka, a Háló elnöke.
Ahhoz, hogy a Szlovákiában élők élete jelentős mértékben javuljon, Radoslav Procházka szerint a jelenlegi kormánypártot egy új politikai nemzedéknek kell felváltania. „Az emberek döntenek majd arról, hogy ki kap majd alkalmat javítani az Irány-Szociáldemokrácia által elrontott dolgokon. Mi ezért a lehetőségért az új nemzedéken keresztül, az embereknek nyújtandó praktikus szolgáltatásokkal kapcsolatos új tervünkön keresztül folyamodunk” – nyilatkozta a Háló (Sieť) elnöke.
Procházka úgy véli, hogy még túl korai választási koalíciókra lépni, a polgárok pillanatnyilag nem érdeklődnek ez iránt. „Az emberekkel az egyes régiókban történő találkozásaink során naponta meggyőződünk arról, hogy Szlovákiának elsősorban reményre van szüksége. Az emberek jobb életet akarnak saját maguk és a családjuk számára, több lehetőséget a fiataloknak, jobb feltételeket a hazai vállalkozók részére és a köztér korrupciótól történő megtisztítását “ – sorolta Procházka.
Véleménye szerint elkerülhetetlen a kormánypárt cseréje. „Fölösleges további mandátumot adni a Smer-SD-nek, ugyanis főként a gazdagok és az erősek érdekében használta fel azt is, amelyhez három évvel ezelőtt jutott. A többiek számára pedig az összeomló egészségügy és a működésképtelen igazságügy maradt. A Háló a választások után kész lesz együttműködni mindazokkal a szubjektumokkal, amelyek a mandátumukat a választóktól kapták, s amelyek azonosulnak a Háló szemléletével“ –egészítette ki az elmondottakat Procházka.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szombaton pártja, a Háló és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) közti együttműködést a jelenlegi kormánypárt reális alternatívájának nevezte. A pártok programjainak hasonlósága és az együttműködési képesség Bugár szerint a működőképes kabinet alapvető előfeltételeit képezik, egy olyan kormányét, amely létrejöhet a jövő évi parlamenti választások után. „Csak egy olyan kormány viheti előre Szlovákiát, amelynek célja nem a hatalom megszerzése, hanem az országot érintő rendszerszintű változások bevezetése lesz“ – szögezte le a pártelnök.

Forrás
Aktuálne.sk