2015. március 31., 14:17

Procházka a teljes Matoviè-felvétel közzétételét kéri

POZSONY. Radoslav Procházka, a Háló elnöke felszólította a bűnüldöző szerveket, hozzák nyilvánosságra az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek pártja elnökével, Igor Matoviècsal folytatott beszélgetése teljes hangfelvételét.
„Ha pontot kell tennünk az ügy végére, azt nem lehet anélkül megtenni, hogy az emberek ne alkothassák meg saját véleményüket. Én nem tartok ettől” – jelentette ki Procházka a TA3 televízió műsorában. Emlékeztetett arra is, hogy a felvétel eddig nyilvánosságra nem hozott részében arra a kérdésre, hogy az államfőválasztásokat követően van-e valakivel szemben tartozása, egyértelmű nemmel válaszolt. „Ha valakinek tartoznék, a közszolgálatnak számomra nem lenne értelme” – hangsúlyozta a Háló (Sieť) elnöke.

„Ennek a beszélgetésnek a lefolytatásával hibát követtem el. Sajnálom“ – jegyezte meg Procházka. Hozzátette, hogy a teljes hangfelvétel nyilvánosságra hozásához adott beleegyezése „bárkinek“ szól. Végezetül azt is elmondta, az egész ügynek nem kellene befolyásolnia azt, hogy a felvétel szereplői együtt tudnak-e működni a jövőben.

Igor Matoviè keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy nem hozza nyilvánosságra a felvételt, mivel az a nyomozás akadályozásának, tehát a vonatkozó törvények megsértésének számítana. „Hat hónapig kértem engedélyt Procházkától, de hiába. Decemberben megkapta tőlem a felvételt a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), amelynek bizonyítania kell annak eredetiségét. Ma a felvétel kulcsfontosságú bizonyíték, amelyet nem hozok nyilvánosságra, míg le nem zárul a nyomozás” - fogalmazott.

Egyúttal azt üzente a Háló elnökének, hogy az anyagot az ügyészség sem hozhatja nyilvánosságra, mivel az is törvénysértés lenne. „Procházka jogászként ezt nagyon jól tudja, csak színészkedik” - mondta Matoviè.

Igor Matoviè az elmúlt év júniusában, a köztársaságielnök-választások után három hónappal jelentette be, hogy Procházka államfőjelöltként 2013 februárjában fizetési elismervény nélkül szeretett volna hirdetést elhelyezni újságaiban, majd hazugságvizsgálatra szólította fel a Háló elnökét. Bár Matoviè először kijelentette, hogy semmiféle bizonyítéka nincs, később mégis bevallotta, a teljes beszélgetést feljátszotta. A felvétel egy része kiszivárgott. Bár a Procházkával folytatott beszélgetésről készült felvétel Igor Matoviè kommentárjait is tartalmazta, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) elnöke azt állította, a videofelvételt ellopták tőle.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.