2017. január 15., 12:08

Politológusok: Rossz az egyfordulós megyei választásokról szóló javaslat

POZSONY. Rossz a megyei elnökök megválasztása 2. fordulójának eltörlésére irányuló javaslat – értett egyet Ján Baránek és Michal Horský. A két politológus szerint a második kör esélyt ad arra, hogy ne vesszenek el a szavazatok.

Az indítvánnyal az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) és Most-Híd állt elő a takarékoskodásra és a választásokon való alacsony részvételre hivatkozva. A második olvasatban lévő módosító javaslattal a parlament legközelebbi ülésén foglalkozik.

„Rossz megoldás a megyeelnök-választás második körének törlése. Míg a kétlépcsős választások erősítik a demokrácia intézményét, az egyfordulós gyengíti” – hangsúlyozta Ján Baránek. Véleménye szerint az egyfordulós választások a legerősebb pártok jelelöltjeinek malmára hajtják a vizet, illetőleg az olyanokéra, mint Marian Kotelba.

Baránek szerint a második kör lehetőséget ad arra, hogy annak ellenére se vesszen el a választó szavazata, ha nem az általa kiválasztott jelölt jut tovább. A második körben ugyanis a sikertelen jelölt is az urnák elé járul, s a két jelölt közül programját tekintve a hozzá legközelebb állót választja, tehát olyat, akivel választói is elégedettek lehetnek.

„Értelmetlen lépés a koalíció javaslata, mely szélesebb körű vita nélkül szüntetné meg a megyeelnök-választás második körét” – szögezte le Michal Horský. A politológus szerint a részleges módosítás nem elég, a választási rendszer teljes reformjára lenne szükség.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.