2014. július 17., 12:37

Politikai jövőjükről tanácskoznak az Új Többség liberális tagjai

POZSONY. Politikai jövőjükről tanácskoznak majd pénteken az Új Többség megszűnt liberális frakciójának, a Liberális Egyezségnek a tagjai arra reagálva, hogy a NOVA június végén Daniel Lipšic pártelnök javaslatára módosította alapszabályát.

A Liberális Egyezség társulás tagjai pénteken a Garamszentkereszti járásban található Vihnyén találkoznak.

„Az a korrekt és tisztességes eljárás, hogy a további lépéseinkről ne füstös vendéglőkben, hanem hozzávetőleg száz emberrel együtt érett mérlegelés és vita után döntsünk. Mivel a Liberális Egyezség elnöke vagyok, felelősséget érzek ezekért az emberekért. Ezért nem akarom, hogy a további lépéseinkről négy-öt ember tárgyaljon, hanem azok a liberálisok egész csoportja nyugodt megfontolásának az eredményei legyenek” – fogalmazott Jozef Kollár, az Új Többség megszűnt liberális frakciójának a vezetője.

Kollár nem tartja korrektnek Daniel Lipšic eljárását, az alapszabály módosításával ugyanis kiiktatták azt a kulcsfontosságú alapelvet, amelyre a fúzió épült. „Ez arról szólt, hogy a pártban három frakció működik majd: liberális, konzervatív és polgári-demokratikus” – fejtette ki. Az egyes frakciók vezetőinek vétójoguk volt például a parlamenti- és EP-választásokkal kapcsolatos program, illetve a jelöltlisták összeállítása kapcsán.

Jozef Kollár szerint nem lenne helyénvaló a találkozó előtt spekulációkba bocsátkozni arról, mekkora az esélye a liberálisok távozásának Lipšic pártjából, illetve annak, hogy egy másik politikai erő sorait gyarapítanák ezután. „Az utóbbi négy évben a politika bulvárosodására került sor, amihez én nem akarok hozzájárulni” – szögezte le.

Mint arról portálunkon is beszámoltunk, az Új Többség Országos Tanácsa június 28-i gyetvai ülésén megszavazta Daniel Lipšic pártelnök alapszabály-módosító javaslatait, melyek a párton belüli ideológiai frakciók eltörlését és az alelnökök számának csökkentését eredményezték.

Megosztás