2019. július 4., 14:10

Polgárőrség fog felügyelni a közrendre Ógyallán

Polgárőrség fog felügyelni a rendre és a biztonságra Ógyallán. A város az Európai Szociális Alaphoz tartozó Humán Erőforrás Operatív Program keretében, vissza nem térítendő támogatás formájában 92 297 eurót kapott a projekt megvalósítására.

polgárőrség
Fotó: TASR

A város területén szolgálatot teljesítő polgárőrségnek négy, teljes munkaidőben dolgozó tagja lesz. A projekt, melynek célcsoportja a marginalizálódott roma közösség, 2021 júniusáig fog tartani. Minderről a városvezetés tájékoztatott csütörtökön.

A polgárőrség tagjainak az lesz a feladatuk, hogy személyes aktív részvételükkel példát mutatva, határozott beavatkozás vagy egyezkedés útján arra ösztökéljék a város roma közösségének tagjait, hogy tegyék jobbá az életüket, ügyeljenek a közrendre és ne károsítsák meg a maguk és mások tulajdonát.

Emellett a környezetük védelmére is intik majd őket az illegális szemétlerakók elkerülése végett. Ügyelni fognak az iskolaköteles gyerekek biztonságos közlekedésére is az iskolába menet, illetve a hazaúton.

A polgárőrség feladata lesz az is, hogy megelőzze a deviáns magatartást a roma közösségen belül, figyelmeztetve a közösség tagjait az efféle viselkedés negatív következményeire.

Emellett rendszeresen fognak járőrözni azokon a helyeken, ahol a deviáns magatartásra és bűncselekmények elkövetésére hajlamos személyek gyülekezni szoktak. Szükség esetén értesíteni és segíteni fogják az ógyallai városi rendőrség munkatársait.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.