Pimasz tolvajok: rendőrségi autót loptak Galántán
A nagyszombati rendőrség néhány napja közölte, hogy egy galántai panzió elől ismeretlen tettesek elloptak egy megkülönböztető jelzés nélküli rendőrségi autót. A Èas.sk portál kiderítette, hogy a Škoda Octaviát a kassai rendőrség használta, egy rendőrtiszt épp szolgálati úton volt vele.
A rendőrség hamar rábukkant az autóra. Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője péntek esete már arról tájékoztatott, hogy a Galántai járáshoz tartozó Pusztafödémesen (Pusté Ú¾any) megtalálták a járművet. A szóvivő nem kívánt további részleteket közölni az üggyel kapcsolatban.
A Galántai járásban nem ritka az autólopás. Júniusban a rendőrség a járási székhelyen három, Szereden (Sered) pedig egy ilyen ügyben indított eljárást. A tolvajok három Škodát és egy Volkswagent tulajdonítottak el.
A rendőrök fogcsikorgatva idézik fel a kilencvenes évek első felének egyik hírhedt autólopását, mikor Pozsony Főrév (Ružinov) városrészének egyik étterme elől „felszívódott” egy Volkswagen Golf. Az egyenruhások nagy erőkkel kezdtek nyomozni az eltűnt autó után, s öt órával később meg is találták. A jármű ekkor már egy balkáni ország rendszámával és hamis papírokkal ellátva, volánja mögött Sveta V.-vel Belgrád felé tartott. A nyomozás során kiderült, hogy a szerb férfi mintegy 20 ezer eurónak megfelelő összeget fizetett az autóért. Ugyan a lopásban nem vett részt, de felbujtásért 5 és fél év börtönt kapott. A büntetés letöltése után kiutasították Szlovákiából.