2019. szeptember 17., 19:42

Pellegrini: Úgy végződött a szavazás, ahogy gondoltuk

Úgy végződött a szavazás, ahogy gondoltuk – jelentette ki Peter Pellegrini (Smer-SD) az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról. A kormányfő a girálti (Giraltovce) kihelyezett kormányülés előtt nyilatkozott erről, a kormányülésre helikopterrel érkezett, mivel délelőtt még a parlamenti ülésen kellett jelen lennie.

Peter Pellegrini, Igor Matovič
Fotó: TASR

„Azt nem mondom, hogy teljesen nyugodtan mentem a parlamentbe, mert ugye sose lehet tudni, bármi megtörténhet. De úgy végződött a szavazás, ahogy gondoltuk, az ellenzéknek nem volt elegendő szavazata, de nem csak szavazata, megfelelő érvei sem a kormányfő leváltására. Ez volt az egyik leggyengébb ilyen próbálkozás, amit a politikai pályafutásom során láttam” - jelentette ki a kormányfő.

Az ellenzék azért nyújtott be bizalmatlansági indítványt Pellegrini ellen, mert a kormányfő nem javasolta Monika Jankovská (Smer-SD) igazságügyi államtitkár leváltását, amikor információk jelentek meg arról, hogy Jankovská állítólag SMS-ben kommunikált Marian K. üzletemberrel, akit Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának megrendelésével gyanúsítanak.

A kormányfő leváltására 62 képviselő szavazott, 66 ellene, hárman tartózkodtak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.