2018. április 15., 16:03

Pellegrini a TA3-ban

Peter Pellegrini kormányfő volt a vendége a TA3 hírtelevízió vasárnapi Politikában című műsorának. Szó volt többek közt a rendőrség felső vezetése körüli kérdésekről, illetve a települések és megyék munkájának felelősségéről.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

„Szlovákia a világ egyik legbiztonságosabb országa a rendőrség munkájának köszönhetően, Tibor Gašpar pedig egy igazi szakember, mindig felkészülve jár a megbeszélésekre” - hangzott Pellegrini kinyilatkoztatása, egyben hozzátette, hogy bővebben nem kíván nyilatkozni a rendőrséget érintő személyi kérdésekről, és teljes mértékben elfogadja a belügyminiszter döntését.

„A rendőrség iránti bizalom a lakosság körében évről évre nő, a felderítési statisztikák több mutatója is pozitívan alakul. Szlovákia 23 ezer rendőre nap mint nap azért dolgozik, hogy biztonságban élhessünk."”

Tibor Gašpar kapcsán a kormányfő sajnálatát fejezte ki, amiért egy ennyire jó szakembert ilyen nyomás alá helyeztek. „Nem elég azt mondani, hogy nem bízom a rendőrségben, mert Gašpar. Mégis milyen konkrétum alapján teszik ezt?” - kérdezte Pellegrini. A Kuciak-gyilkosságról elmondta, hogy az ország történelmének egyik legnagyobb nyomozása zajlik, és arra a rendőr-főkapitány elmozdítása vajmi kevés hatással van.

A műsor során szóba került több megyének a médiákon keresztüli kérése is, aminek értelmében útjavításokra mintegy 350 millió Eurót követelnek a kormánytól. A kormányfő értetlenségét fejezte ki az ügyben, hiszen a másod- és harmadosztályú utak felújítására Európai Uniós alapokból származó 255 milliós keretből eddig csak 82 millióra érkezett pályázat, tehát lehetőség bőven lenne ezek kiaknázására. "Előbb mutassák meg a megyék, hogy effektíven el tudják költeni az adott pénzkeretet, majd ha sikeresen kihasználták a lehetőséget, leülhetünk tárgyalni a továbbiakról" - jelentette ki Pellegrini. „Szeretettel feledkeznek meg róla, hogy a falvakban és városokban a polgármester a felelős az életminőségért, a megyék pedig ugyanúgy felelősek a saját munkájukért, a kormány felelősége csak ezek felett jön szóba” - magyarázta Pellegrini.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.