2018. április 20., 16:27

Pellegrini: a helyzetet stabilizáltuk, itt az idő, hogy munkához lássunk

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányának mindegyik minisztere feladatul kapta, hogy készítsen két listát azokról a prioritásokról, amelyekkel foglalkozni fog. Az első listának a 2018-as év végéig elvégezhető feladatokat kell tartalmaznia, a másiknak pedig a választási ciklus végéig elvégzendő feladatokat. Ezt a kormányülés után közölte Pellegrini kormányfő, aki a vállalt kötelezettségek teljesítését személyesen fogja felügyelni. Májusban ismét személyesen akar találkozni az egyes miniszterekkel.

Peter Pellegrini
Fotó: TASR

Pellegrini elismerte, hogy a kormány az elmúlt napokban főleg a saját problémáival foglalkozott. Megemlítette a belügyminisztériumon belüli történéseket, Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány leváltását, de a koalíción belüli kommunikáció nehézségeit is.

De már megállapíthatom, hogy a helyzetet stabilizáltuk. A kormánynak megvan a támogatottsága a parlamentben, a koalíciós partnerek viszonya pedig egyértelmű és korrekt. Ezért eljött az ideje, hogy feltűrjük az ingujjat, és munkához lássunk

– jelezte.

A kormányfő meg van róla győződve, hogy a koalíció munkája az emberek valódi problémáit segíti. Az ország önállósulásának 25. évfordulója pedig kitűnő alkalom arra, hogy elgondolkozzunk az országról. „Át kell gondolni, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem, hol jelentkeznek problémák, amelyeket meg kell oldani. Az elmúlt 25 év alatt sok felesleges teher gyűlt össze, amelyektől meg kell szabadulni” – mondta.

Fontos feladatnak tekinti, hogy az országot, amennyire lehet, megszabadítsa a felesleges bürokráciától. „Elképzelhetetlen, hogy az emberektől olyan műveleteket követeljünk meg, melyeket magunk is be tudunk biztosítani. A következő feladat pedig azoknak a társadalmi körülményeknek a megteremtése, melyek lehetővé teszik, hogy az embereknek méltóságteljes élete legyen az országban” – üzente.

Pellegrini azt mondta, hogy külön oda fog figyelni az idősekre, a fiatal anyákra, és a fogyatékkal élőkre, akiknek segítségre van szükségük. Szintén fontos a regionális különbségeknek a felszámolása. „Azt akarom, hogy az ország mindenkiről gondoskodni tudjon, függetlenül attól, hogy ki melyik régióból származik. A kormány kihelyezett ülései folytatódni fognak” – tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.