2013. július 7., 13:05

Pavol Hrušovský türelmes: őszig vár Frešóékra

POZSONY. A KDH frakcióvezetője továbbra is bízik abban, hogy államfőjelöltként a Nép Platform egységesen támogatja.

Pavol Hrušovský egyelőre csak a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Most-Híd közös államfőjelöltje,  a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) még nem sorakozott fel mögé.

A KDH frakcióvezetője még június 28-án közölte, hogy versenyre kelne az államfői posztért. 
Hrušovský indulását az SDKÚ-DS támogatásához köti, arról azonban továbbra sem kíván szólni, hogy elindul-e a választásokon, ha a kékek nem változtatnak az álláspontjukon, mert a tárgyalásokat még nem tekinti befejezettnek. A kereszténydemokrata képviselő elmondta, a felek jelenleg is tárgyalnak személyéről. Megemlítette, hogy bár egyelőre nem beszélhet háromoldalú egyezségről, a Népi Platformon belül 2012 őszén megfogalmazódott az a politikai akarat, hogy közös köztársasági elnökjelöltre van szükség, s a felekben jelenleg is megvan erre a hajlandóság. Meggyőződése, hogy minél hamarabb szűkül a lehetséges jelöltek névsora, annál valószínűbb, hogy a felek végül sikeresen megegyeznek. 

Ivan Štefanec, az SDKÚ-DS alelnöke pártja szerdai elnökségi ülését követően úgy nyilatkozott, ők az egykori kormányfő, Iveta Radièová személyében egyszer már megnevezték az általuk legérdemesebbnek tartott jelöltet. Egyben jelezte, nem áll szándékukban további személyekkel bővíteni a jobbközép politikai erők lehetséges elnökjelöltjeinek névsorát. „A végső jelölt személyéről csak azt követően határozunk, miután a köztársasági elnöki tisztségért harcba szálló összes jelölt neve ismert lesz“ – szögezte le.

Az SDKÚ-DS a múltban többször megismételte, mivel párton belül az előválasztás intézményét alkalmazzák, annak a jelöltnek, akit támogatásukról biztosítanak, részt kell vennie ezen a megmérettetésen. Pavol Hrušovský azonban közölte: nem vetheti alá magát egy párt belső szabályzatából adódó kötelezettségnek. Szlovákiában ráadásul az Egyesült Államokkal ellentétben nem is honosodott meg az előválasztás rendszere - szögezte le. A Most-Híd korábban jelezte, nekik nincs kifogásuk az előválasztás ellen.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.