2012. április 18., 16:25

Pavol Frešo is megpályázza Dzurinda székét

POZSONY. Pavol Frešo, a Pozsonyi Kerületi Önkormányzat elnöke a Facebookon tudatta döntését, hogy indul a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ-DS) elnöki posztjáért. „Holnap ezt egy sajtótájékoztatón is bejelentem, a párt jövőjét illető alapvető elképzeléseimmel együtt” – írta a megyefőnök.

Az üzenetet a pozsonyi Öreghídról küldte el. Frešo már hosszabb ideje jelezte, hogy szeretne részt venni a párt új vezetőségének kiépítésében, és szeretné jelöltetni magát a szűkebb vezetésbe. Elnökké való jelölését a régiókból érkező támogatások kinyilvánítása után határozta el. A mai napig több, mint 20 regionális szerv támogatja a jelölését, ez a legmasszívabb támogatás a jelöltek közül.

A megyefőnök szerint a pártnak vissza kell térnie emberi, keresztény és demokratikus gyökereihez. Frešo a párt szemére vetette, hogy elveszítette kapcsolatát a polgárokkal. „Nálunk, a megyében tartjuk és ápoljuk a kapcsolatokat az emberekkel. Amikor csak tehetem, utazom a kerületben, minden egyes faluban és városban évente többször megfordulok” – jegyzete meg. Reméli, hogy a kongresszus előtt sikerül kitűznie egy olyan irányvonalat amelyik alternatívát jelenthet az SDKU révén az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) „szocialista politikájával” szemben.

Az egyetlen hivatalos jelölt az SDKÚ elnöki posztjára eddig Lucia Žitòanská volt igazságügyi miniszter. Esetleges indulását nem zárta ki Viliam Novotný sem. Az új pártvezetésről a pártkongresszus küldöttei döntenek május 19-én, Besztercebányán. Előtte az elnökjelöltekre meghallgatás vár az egyes kerületekben.


Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.