2013. augusztus 3., 17:18

Páviánok garázdálkodnak Fokvárosban

FOKVÁROS. Bemásznak az ablakon, kifosztják a hűtőt, de élelmiszerboltokba is bejárnak az éhező majmok. Fokvárosban paintball fegyverekkel és paprikaspray-vel védekeznek az emberek az életüket megkeserítő tolvajok ellen.

Felmásznak az épületek oldalán, bemennek az ablakon és visznek mindent, amit csak érnek. Általában csak éhesek, de néha a függöny és a gyerek játékmacija is bánja látogatásukat. A lakók paintball fegyvereket és paprikaspray-t használnak, hogy elriasszák a Fokváros épületeit elárasztó páviánokat, de azok mindig visszatérnek - írja a Daily Mail.

Az állatok 1999 óta védettek a Fok-félszigeten, ahol mintegy 500 pávián él elvágva eredeti élőhelyétől. A túléléshez ételhez kell jutniuk, amit roppant leleményesen csinálnak. Némelyikük azt is pontosan tudja, mikor érkezik “friss áru” a szemetes konténerekbe.

“Ez kész rémálom, senki nem érti, mi történik itt. Egyáltalán nem biztonságos ebben a házban, és senki nem tesz semmit” - mondta a Daily Mailnek egy helyi nő. Egy pimasz állat az ő lányát is meglopta, egyszerűen kivette a kezéből az ételt, mikor kijött a boltból.

Egy helyi kisboltba rendszeresen, heti kétszer betérnek a hívatlan "vásárlók". Azonnal a gyümölcsökhöz rohannak, ahonnan általában több kiló banánt visznek el, valamint gyakran hagymát és sajtot is lopnak.

“Aki úgy dönt, hogy a hétvégét Fokvárostól messze tölti, semmiképpen se hagyja nyitva az ablakot, mert mire hazaér, könnyen lehet, hogy az egész lakás ki lesz rámolva. Időzített bomba ez az egész, valaminek történnie kell. Tavasszal a friss hajtásokat eszik meg, nyáron a szőlőt. Ha a törvények lehetővé tennék, lelőném őket” - panaszkodik egy helyi szőlőskert menedzsere.

“Az emberek félelméből arra következtetnek, hogy ők magasabb helyen vannak a társadalmi ranglétrán. Így joguk van hozzá, hogy mindent elvegyenek, ami az embereké” - magyarázza a jelenséget Rachel Noser, aki az állatok viselkedését vizsgálja és 16 hónapig foglalkozott a fokvárosi páviánokkal.

A városban hatalmas összegeket költenek a jelenség megfékezésére. Vadőrök külön csoportja foglalkozik velük, de még forróvonalat is létrehoztak a bejelentésekre - írja a borsonline.hu.

A Pávián Hölgyként ismert Jenni Trethowan szerint viszont semmi különös nem történik, így volt ez régen is. “Ott egy csomó fotó az ’50-es évekből, amiken emberek vigyorognak a páviánokkal, együtt piknikeznek, együtt utaznak. Mi változott azóta?” - teszi fel a kérdést a páviánok segítésével foglalkozó nő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.