2011. március 17., 18:33

Parlament: Sikertelen rendkívüli ülés

POZSONY. A kormánypárti képviselők csütörtökön nem szavazták meg a rendkívüli ülés napirendjét, s így nem lehetett tárgyalni a három ellenzéki javaslatról. A napirend elfogadását 58 honatya támogatta, 46 ellenezte, 21-en pedig tartózkodtak.
A napirend elutasítását követően a az ülést kezdeményező Smer-SD képviselői előhúztak egy transzparenst, amelyen a 2010 utáni gyors áremelkedést mutatták be. Richard Sulík (SaS) házelnöknek és a két alelnöknek, Bugár Bélának (Most-Híd) valamint Milan Hortnak (SDKÚ-DS) száraztésztát és lisztet tartalmazó csomagot adtak át. Az ellenzéki képviselők fütyülve, dobogva és a padokat ütögetve adtak hangot nemtetszésüknek.
A rendkívüli ülésen a Smer-SD három javaslatát kellett volna megtárgyalniuk. Az első 0,73 %-os rendkívüli éves adóval sújtaná a bankokat. A második szerint általánosságban visszaállítanák a 19%-os ÁFÁ-t , háztáji mezőgazdasági termékek árusítása esetén pedig 6%-ra csökkentenék. A legerősebb ellenzéki párt javaslatai között szerepelt még a fűtőerőművek tervezett magánosításának megakadályozása is.
A javaslatokat három törvény módosításával akarja az ellenzék átültetni. A házelnök szóvivője, Tatiana Tóthová megerősítette, a három törvénytervezetet a házelnök besorolja a parlament március 22-én kezdődő rendes ülésének napirendi pontjai közé.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.