2018. január 14., 11:17

Pár héten belül járvánnyá nőheti ki magát az influenza

POZSONY. Január és február fordulóján influenzajárvány törhet ki az országban – figyelmeztetnek a szakemberek, hangsúlyozva, ezért a szokványosnál is fontosabb a megelőzés. A leginkább hozzáférhető és hatékony védelmet az influenzával szemben a védőoltás jelenti.
201801140842540.INFLUENZA_1-2.jpg

A karácsonyi szünet során alacsonyabb volt az influenzás megbetegedések száma. „Arra számítunk, hogy a számok ismét emelkedni fognak, Január és február fordulóján járvánnyá nőheti ki magát az influenza" – mondta Ján Mika országos tiszti főorvos.

A leginkább hozzáférhető és hatékony védelmet az influenzával szemben az évenkénti oltás jelenti. Szlovákiában minden egészségbiztosító megtéríti az oltóanyagot. Az oltásra a leginkább megfelelő időszakot az őszi és a téli hónapok jelentik, egészen az influenzajárvány megjelenéséig.

További megelőző intézkedésként jó, ha gyakran szellőztetünk és rendszeresen kezet mosunk. Fontos továbbá a megfelelő ruházat megválasztása, illetve nem árt szem előtt tartani, hogy kerüljük az emberek által frekventáltan látogatott helyeket.

Az alapos és gyakori szellőztetés főként az óvodákban, iskolákban és a munkahelyeken fontos. Az óvodások esetében a fertőzés továbbterjedése a reggeli ellenőrzésekkel révén kerülhető el, azaz még mielőtt az adott gyermek a közösségbe kerülne.

„Az embereknek az elegendő pihenés és a megfelelő, gyümölcsökben, zöldségekben és folyadékban gazdag étrend is segítségére van” – ajánlja a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ). Egyes ajánlások az influenzajárvány idején a kézfogás kerülését is javallják, míg tüsszentéskor fontos a zsebkendő használata.

Az influenzavírus elsősorban légúton, köhögéssel, tüsszögéssel terjed, ugyanakkor nem minden megfázás vagy köhögés jelenti automatikusan azt, hogy az adott személy elkapta az influenzát. A betegség hirtelen érkezik, magas, akár 40 Celsius-fokos lázzal is járhat, s különféle szövődmények társulhatnak hozzá. Az influenza esetében az antibiotikumok hatástalanok.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.