2016. szeptember 3., 14:32

Ötszáz fős minimális taglétszámot határozna meg a politikai pártok esetében a házelnök

POZSONY. Andrej Danko házelnök, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint a parlamenti választásokon elindulni szándékozó pártoknak minimum 500 fős tagsági bázissal kellene rendelkezniük. Ezzel a javaslattal kívánnak a nemzetiek előállni 2017-ben a parlamentben. Mint azt Danko előrevetítette, a politikai pártokról szóló törvény átfogó módosító javaslatáról van szó.
201609031226380.AD_1-2.jpg

Andrej Danko parlamenti elnök, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke kifejtette, minden pártnak rendelkeznie kell pártstruktúrákkal és a hierarchiának tiszteletben kell tartania. „A rendszer talán az ellenzéken belül nem működik, mert ott nincsenek olyan pártelnökök, akik átestek volna a regionális struktúrák jelentette rostán. Az SNS-nek 450 küldöttje volt a közgyűlésén. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO), a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a Család Vagyunk (Sme rodina) összesen nem képes annyi tagot felmutatni, ahány küldöttje az SNS-nek van“ – jelentette ki Danko.

A házelnök szerint egy pártvezetőnek rendelkeznie kell a képességgel, amellyel összekovácsolja az embereket. „A párt egy kis alakulat, amely az államigazgatásra hasonlít. Szlovákiában szétverték a politikai pártok rendszerét, anarchia uralkodik. Végtére is elképzelhetetlen, hogy egy pártnak vagy 4 tagja van vagy 120. Az ilyen pártok aztán családtagokat helyeznek a jelöltlistákra, saját kézre játszanak. Állami támogatásban részesülnek, amelyet családtagjaik között osztanak szét. Nem érdekli őket semmi más, csak az anarchia. Ez nem politika. Egy pártnak olyan szervezetnek kell lennie, amely készen áll az ország vezérlésére“ – jelentette ki az SNS elnöke, hozzátéve, hogy az Igor Matovièhoz és Richard Sulíkhoz hasonló pártvezetőknek is a lehető legtöbb ember előtt kellene megvédenie tevékenységüket, éppen ezért azt akarja, hogy minden egyes, a parlamenti választásokon magát megmérettetni szándékozó politikai pártnak legalább 500 fős tagbázisa legyen.

„Szlovákiában hozzávetőleg 170 párt létezik, amelyeknek bizonyos újraszervezésen kell átesniük, hogy nehogy bekövetkezhessen az, hogy egy vállalkozó a választásokat megelőzően pártot vásárol magának. Egy párt bizonyos értékrend képviseleteként jön létre, valamint polgári aláírásokkal. Hogyan jön olyasvalaki, aki korábban aláírásával fejezte ki egyetértését egy liberális párt megszületésével ahhoz, hogy aztán valamilyen vállalkozó a pártot a választások előtt megvásárolja, megváltoztassa nevét és ideálját. Erre aztán hirtelen baloldali párttá lesz. El kellene gondolkodni azon, hogy mit kezdjünk a politikai pártok bejegyzésével” – mondta Danko.

„Minden egyes induló pártnak be kell majd nyújtania egy ilyen tagnyilvántartást. Az 500 fős tagság egyfajta garancia a demokratikus rendszerre. Ha van 500 tagja, s nem pedig 4, akkor értékekkel, eszmékkel kell meghódítania azokat. Nem fog sikerülni manipulálnia őket. Erre a Háló (Sie) legutóbbi közgyűlése is példa“ – mutatott rá Danko, hozzáfűzve, hogy egy 6 ezres tagbázissal rendelkező párt elnökeként nehezére esik versenyre kelni egy olyan emberrel, akinek a pártjában összesen 4 személy található meg. „Én a tagok bármelyikéért felelősséget vállalok, de ő nem“ – mondta.

„Az SNS minden tagságit fizető személyről fényképes nyilvántartást vezet. Minden pártnak bizonyítania kell, hogy nem a pártelnökért és annak családtagjaiért van, hanem az emberekért, illetve adott esetben azokért az érdeklődőkért, akik ebben a pártban tömörülni kívánnak“ – szögezte le a házelnök.

A nemzetiek vezetője szerint az állami támogatásokat valamiféle költségvetési keretek közé kellene szorítani. „Nem szabadna, hogy előfordulhasson olyasvalami, mint az O¼aNO-nál, ahol a támogatások 80 százalékából külső szolgáltatásokat fedezne, urambocsá, egy közeli rokonra költik“ – mondta Danko. Szerinte a pénzügyminisztériumnak százalékosan meg kellene határoznia, hogy a pártok mire használhatják fel az államtól kapott pénzeket. „Például 20 százalék állna rendelkezésre az adminisztratív költségek fedezésére, 20 a hirdetésekre és néhány százalék a párt működésére. Vannak ugyanis olyan pártok, amelyek az állami források 95 százalékát reklámcélokra fordítják“ – jelentette ki az SNS elnöke, aki szerint a pártoknak egy állandó transzparens számlával is rendelkeznie kellene, amelyre aztán az állami pénzek befutnának.

Fico egyetért, Sulík nem

Robert Fico miniszterelnöknek, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökének világos véleménye van a javaslatról. „Robert Fico kormányfő egyetért Danko úr tervezett javaslatával“ – reagált a felvetésre a párt szóvivője, ¼ubica Konèalová.

Richard Sulíknak, az ellenzékben politizáló SaS elnökének, valamint Martin Kapitulíknak, a Háló alelnökének viszont már nincs ínyére a házelnöki elképzelés. Sulík szerint Dankónak mindenekelőtt a saját portája előtt kellene sepregetnie. „Az ellenzéki pártok jelentik számára a legnagyobb problémát, nem pedig például az igazságszolgáltatás katasztrofális állapota vagy a középosztály kiszipolyozása azon kormány által, amelyben maga is helyet foglal. Danko úr káderezi az ellenzéket, de elsősorban a saját pártján belül kellene rendet teremtenie, amelyben a Ján Slota kultúrpolitikai műhelyén nevelkedett politikusok egész nemzedéke ténykedik” – fogalmazott a liberálisok elnöke.

Kapitulík úgy véli, hogy a demokrácia alappillére az emberek ahhoz való joga, hogy a majdan a törvényhozásban értékrendjüket, érdekeiket képviselő személyeket szabad választások keretén belül, maguk választhatják meg. „Egyetértek azzal, hogy Szlovákiának szüksége van a jogszabály módosítására, ám annak nem szabadna táptalajt teremtenie a politikai pártok sikanírozására, s nem szabadna likvidálásukkal korlátoznia a polgárok szabad választásokhoz való jogát. Inkább azt kellene korlátozni, hogy a politikai pártok az emberek szolgálata helyett önös egyéni érdekeket követve a szlovák nemzet kárára cselekedjenek és célirányos politikai üzletelgetéseikkel aláássák a szlovákiai parlamentáris demokrácia alapjait” – mondta Kapitulík.

A Most-Híd nem nyilatkozik. „Erről a javaslatról egyelőre nem folyt tárgyalás, ezért nem is tudunk róla nyilatkozni” – közölte a párt szóvivője.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.