2014. május 20., 19:31

Összegyűltek a Háló bejegyzéséhez szükséges aláírások

Pozsony: Már a héten bejegyezhetik a Háló (Sie) nevű új pártot, ugyanis összegyűlt a törvény által megszabott 10 ezer aláírás, sőt még egyharmaddal több is - jelentette be Radoslav Procházka, aki egyúttal felvázolta takarékossági elképzeléseit is, mely szerint minisztériumokat vonna össze, vagy szüntetne meg.

Az egyelőre még parlamenti képviselőként működő Radoslav Procházka bemutatta javaslatát, melynek lényege: hogyan lehet a válság következményeitől mentesíteni az embereket és a terhek nagy részét az állam vállára rakni. Takarékosságot ajánl és az adósság egy részének törlesztését.

A képviselő a Deutsche Bank versenyképességet vizsgáló tanulmányából idézett, melyből kiderül: Lengyelországban, a balti államokban és Szlovákiában vannak meg leginkább a feltételek, hogy az elkövetkező évtizedben megközelítsék a nyugat-európai államok életszínvonalát.

Emlékeztet a Szlovákiában tapasztalható egyenlőtlenségekre is. Míg a pozsonyi régió az EU ötödik leggazdagabb régiója, addig Szlovákia keleti része a 306 európai régió között a ranglétra 267. helyén van.

Véleménye szerint ideje, hogy a politikusok vállalják fel a válság következményeit, ezért az a javaslata: karcsúsítsák a kormányt, a minisztériumok számát tizenháromról tízre csökkentsék.

Az önálló gazdasági minisztériumnak – véleménye szerint – nincs reális értékteremtő hozadéka, a kulturális és oktatási minisztérium összevonható, s a mezőgazdasági minisztérium nyugodtan működhetne a környezetvédelmi minisztériummal egy fedél alatt.

A kormány költségvetésének bevételi részét tekintve az európai pénzalapok merítésére és értelmes leosztására kellene összpontosítani. A Telekom eladásából származó jövedelem felét - véleménye szerint - az államadósság törlesztésére, másik felét pedig az önkormányzatokra kellene fordítani.

A párt vezetője mai sajtótájékoztatóján azt is bejelentette: megvan a párt bejegyzéséhez szükséges  törvény által megszabott 10 ezer aláírás, sőt még egyharmaddal több is. Procházka úgy véli, május 22-én benyújtják a belügyminisztériumba bejegyzési kérelmüket.

A párt logóját és programját már korábban, még április 23-án bemutatták. Az új politikai tömörülés struktúrája Szlovákia 12 legnagyobb városában és 16 természetes régiójában létesített, összesen 28 központra épül. „Háló, mint az egyes régiókból érkező elkötelezett és ügyes emberek társasága. Háló, mint stabil társulás. De ez a név a belső struktúrát, a párt belső felépítését is tükrözi. Harmadsorban annak is egyfajta metaforája, amit mi az állam alatt értünk. Nem szabad, hogy fojtogató lepelként hasson, amely alatt az embernek nincsen mozgástere, hanem annak a hálónak a szerepét kell betöltenie, amely segítséget, védelmet nyújt mindazok számára, akik szükséghelyzetben élnek” – mondta pártjáról Procházka.

A Focus ügynökség felmérése alapján a párt 13 százalékos népszerűségi mutatójával ma Szlovákia második legerősebb politikai tömörülésévé vált.

Megosztás