2012. október 12., 17:24

Összébb húzzák a nadrágszíjat a megyék

POZSONY. Robert Fico kormányfő az eddiginél takarékosabb gazdálkodásról egyezett meg a megyék képviselőivel.
A Szlovákiai Megyék Társulása (SK8) memorandumot írt alá a kormánnyal. Ezzel arra kötelezte magát, hogy összességében 38 millió eurót takarít meg tartalékként a jövő évben. Mindezt azért teszik a megyék, hogy a költségvetési hiány 3 százalék alatt maradjon - magyarázta Tibor Mikuš, a társulás elnöke mai sajtótájékoztatóján. 

„Azok az intézkedések, amelyeket el kell fogadnunk, nem lesznek egyszerűek. Néha fájdalmasak lesznek, de elkerülhetetlenek“ – jelentette ki az elnök. A tervezett lépéseket nem pontosította. 

Robert Fico a memorandum aláírása után elmondta: kormánya és a megyék közti tárgyalások folytatódnak. Következő ülésükön a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) vezetői is részt vesznek. Erre a tanácskozásra november 19-én kerül sor. A napirendi pontok között olyanok szerepelnek majd, amelyek fontosak az állam valamint a helyi és a regionális önkormányzatok együttműködése szempontjából. A tervezett témák közé tartozik az európai alapok merítése a 2014 és 2020 közti időszakban, továbbá a II. és III. osztályú utak kamionforgalmával kapcsolatos kérdések. Megvitatják majd az oktatással és egészségügyi ellátással kapcsolatos időszerű feladatokat és az önkormányzatok szociális ellátással kapcsolatos kötelességeit  is.  
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.