Õskori vadászati struktúra jeleit találták a Huron-tóban
DETROIT. Lineáris kőből készült terelősávok és V-alakú struktúrák bonyolult rendszerére bukkantak búvárrégészek a Huron-tóban, melyről úgy hiszik, a Nagy-tavak alatt valaha talált legkomplexebb őskori vadászati struktúra.
A Michigani Egyetem kutatói szerint a megközelítőleg 9000 éves struktúra révén a helyiek a valamikor a Michigan északkeleti részét Dél-Ontarióval összekötő szárazföldi hídon – úgynevezett Alpena-Amberley-gerinc – vándorló karibucsordákat tudták egybeterelni. A régió ma 347 méter víz alatt nyugszik, ám akkoriban a legutóbbi jégkorszak feltételei miatt szárazon volt.
Hanglokátorral és videokamerával felszerelt távirányítású robottal kövek két párhuzamos vonalát fedezték fel, ezek 8 méter széles és 30 méter hosszú, északnyugati irányú terelősávot alkotnak, amely természetes zsákutcában végződik. V-alakú, délkeleti irányú, vadászlesnek tűnő képződményeket, illetve négyszögletes területet is találtak, amelyet a hús tárolására használhattak. Az egész struktúra egy 28 x 100 méteres területen fekszik.
A csapat búvárrégészei közelebbről is megvizsgálták a lelőhelyet, 11 kicsorbult, pattintott kőeszközt találtak a terelősávok közelében, melyek további bizonyítékot nyújtanak arra, hogy karibuvadászatra használhatták a struktúrát. Számítógépes szimulációval feltárták, merre vándorolhattak a szarvasok tavasszal és ősszel, így két fő pontot sikerült azonosítani, ahol a csordák összegyűlhettek. Ezek egyike közvetlenül az újonnan felfedezett komplexum területére esik - írja a hirado.hu.
John O’Shea, a kutatás vezetője szerint az a tény, miszerint a vándorló csordák általában eme két helyszínen gyűltek össze, kiszámíthatóságot vittek az ősi vadászok életébe, ezért találhatnak ennyi struktúrát a helyszíneken.
A karibuvadászat kedvelt évszaka az ősz volt, mivel az állatok ekkor a legkövérebbek, irhájuk pedig a legjobb minőségű. A terelősávok és a V-alakú struktúrák egyedi orientációja azt sugallja, hogy a vadászok mind ősszel – amikor az állatok délkelet felé vonultak télre -, mind tavasszal – amikor északnyugatnak indultak a szaporodási területekre – fel tudták tartóztatni a csordákat. A struktúrák elrendeződése és mérete arról is tanúskodik, hogy különféle stratégiákat alkalmaztak eme két szezonban, tavasszal valószínűleg nagyobb csoportjaik dolgoztak együtt, míg ősszel kisebbek külön-külön.
Hasonló struktúrákat találtak már Észak-Amerika sarkvidéki területein is, ám a mérsékelt égövi régiókban kevesebb maradt fenn a későbbi gazdálkodó életmód vagy útépítések miatt. A Huron-tó nyugodt, víz alatti környezete révén a struktúrák figyelemre méltó állapotban maradtak fenn, elhelyezkedésük pedig lehetővé tette, hogy a parthoz közelebb elhelyezkedő üledékek se fedjék be őket.
A kutatócsapat folytatja a struktúra alaposabb feltérképezését, és a számítógépes szimulációk révén azonosított második gyülekezési helyszínt is megvizsgálja. Az eredményekről a journal Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat számolt be.
Hanglokátorral és videokamerával felszerelt távirányítású robottal kövek két párhuzamos vonalát fedezték fel, ezek 8 méter széles és 30 méter hosszú, északnyugati irányú terelősávot alkotnak, amely természetes zsákutcában végződik. V-alakú, délkeleti irányú, vadászlesnek tűnő képződményeket, illetve négyszögletes területet is találtak, amelyet a hús tárolására használhattak. Az egész struktúra egy 28 x 100 méteres területen fekszik.
A csapat búvárrégészei közelebbről is megvizsgálták a lelőhelyet, 11 kicsorbult, pattintott kőeszközt találtak a terelősávok közelében, melyek további bizonyítékot nyújtanak arra, hogy karibuvadászatra használhatták a struktúrát. Számítógépes szimulációval feltárták, merre vándorolhattak a szarvasok tavasszal és ősszel, így két fő pontot sikerült azonosítani, ahol a csordák összegyűlhettek. Ezek egyike közvetlenül az újonnan felfedezett komplexum területére esik - írja a hirado.hu.
John O’Shea, a kutatás vezetője szerint az a tény, miszerint a vándorló csordák általában eme két helyszínen gyűltek össze, kiszámíthatóságot vittek az ősi vadászok életébe, ezért találhatnak ennyi struktúrát a helyszíneken.
A karibuvadászat kedvelt évszaka az ősz volt, mivel az állatok ekkor a legkövérebbek, irhájuk pedig a legjobb minőségű. A terelősávok és a V-alakú struktúrák egyedi orientációja azt sugallja, hogy a vadászok mind ősszel – amikor az állatok délkelet felé vonultak télre -, mind tavasszal – amikor északnyugatnak indultak a szaporodási területekre – fel tudták tartóztatni a csordákat. A struktúrák elrendeződése és mérete arról is tanúskodik, hogy különféle stratégiákat alkalmaztak eme két szezonban, tavasszal valószínűleg nagyobb csoportjaik dolgoztak együtt, míg ősszel kisebbek külön-külön.
Hasonló struktúrákat találtak már Észak-Amerika sarkvidéki területein is, ám a mérsékelt égövi régiókban kevesebb maradt fenn a későbbi gazdálkodó életmód vagy útépítések miatt. A Huron-tó nyugodt, víz alatti környezete révén a struktúrák figyelemre méltó állapotban maradtak fenn, elhelyezkedésük pedig lehetővé tette, hogy a parthoz közelebb elhelyezkedő üledékek se fedjék be őket.
A kutatócsapat folytatja a struktúra alaposabb feltérképezését, és a számítógépes szimulációk révén azonosított második gyülekezési helyszínt is megvizsgálja. Az eredményekről a journal Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat számolt be.
Forrás
hirado.hu, livescience.com
