Orvosválasztás pénzért - Nehezen megvalósítható
”A kórházban kollektív döntések születnek. A gyógyítás csapatmunka, amelyet a főorovos koordinál, szakmailag tehát ő felel az osztály minden betegéért” – hangsúlyozta a dunaszerdahelyi kórház igazgatója hozzáfűzve: kérdés az is, hogy az új rendszerben meddig terjedne a főorvos kompetenciája. Horváth Zoltán nehezen tudja elképzelni, hogy a kórházakban, miként a szakrendelőkben, a beteg válassza meg az orvosát. Több kérdés felvetődik benne, például az is, hogy a beteg által kiválasztott orvosnak kötelessége lenne-e a felkérést elfogadni.
Az egészségügyi tárca tervezetéből csak bizonyos „elemek” kerültek a nyilvánosság elé, részletek azonban nem - mondta Hírek.sk-nak. Szerinte ezzel magyarázható, hogy a szakmai szervezetek még nem reagáltak az ismertetett felvetésekre.
Horváth Zoltán szerint kivitelezhetetlen, hogy egy krónikus beteget kórházi kezelése alatt mindvégig egy orvos kezeljen. Ilyen alapon ugyanis az adott kezelőorvosnak mindig szolgálatban kellene lennie, amíg betege az intézményben tartózkodik, ami fizikai képtelenség az igazgató szerint. Horváth Zoltán ismételten rámutatott: a kórházi gyógyítás több orvos összehangolt csapatmunkája a főorvos irányítása mellett.
Az egészségügyi tárca ominózus törvénymódosítása a tervek szerint jövő februárban lépne hatályba. A javaslat alapján a beteget felruháznák az orvosválasztás jogával a kórházakban. A tervezet szerint nemcsak az orvost, de szülészt és ápolónőt is választhatna magának a beteg, amennyiben erre hajlandó lenne pénzt áldozni.