Örök nyugalomra helyezték Gáspár Tibor tanár urat
A szlovákiai magyar közösség Tanár Urát, aki 1955 óta 46 éven át állt a katedrán, augusztus 14-én, a dunaszerdahelyi kórházban érte a halál. Magyarra és történelemre oktatta diákjait a komáromi gimnáziumban, olyan időkben, amikor nem a tankönyvekben volt leírva az igazi tananyag, s ez a két tantárgy a kisebbségben élő nemzetrész megmaradásának alapjait jelentette.
Hányatott volt Gáspár tanár úr élete, de az erkölcsi mérce biztos tájolója sorsunkat vállaló-élő, mindig kitartó és megtartó EMBERRÉ tette. Amikor 2001-ben Gáspár Tibor nyugalmazott gimnáziumi tanár kapta a Pro Probitate - Helytállásért Díjat, „mert mindig fel tudott emelkedni, és nem hagyta magára közösségünket”, Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának akkori frakcióvezetõje méltatásában azt mondta Gáspár tanár úrról: " életével, munkásságával, magatartásával példa lehet mindenki számára, emberségbõl, erkölcsösségbõl mindig kiválóan vizsgázott, s hűen szolgálta és szolgálja a felvidéki magyarság ügyét minden körülmények között.”
Gáspár Tibor a csilizközi Kulcsodon született 1928-ban. Édesapja református lelkész volt. A Pápai Református Kollégiumból kikerülve a mezõgazdaságban dolgozott, majd tanulmányait Pozsonyban folytatta. Magyar-történelem szakos tanárként 1955-ben lépett a katedrára, s egy év megszakítással 46 esztendõt töltött ott. 1993-ban megkapta a komáromi önkormányzat kitüntetését, a Pro Urbe Díjat, 2000-ben pedig a Czabán Samu Díjat.
Gáspár Tibor a tíz évvel ezelőtti kitüntetésen, amikor őt ünnepelte közösségünk, arra emlékeztetett, hogy „ez annak a nemzedéknek a kitüntetése, amely átélte a szlovákiai magyarság örömeit, de a második világégés utáni tragédiákat, a jogfosztottságot és a deportálást is”. S azt kívánta a parlamenti képviselõknek, hogy emeljék fel a közösséget az asszimilációból a megmaradás magasságára. "Teljesüljön Kölcsey álma: a bõség és a víg esztendõ" - fogalmazott.
Tanár Úr kívánsága tíz év elteltével is kívánság. De most már több annál: kötelesség is, hogy ha égi magasságokból lenéz ránk, az élete példájával nevelt utódokra, ne kelljen szégyenkeznünk.
