2015. március 7., 13:35

Õrizetbe vették Vladimir Jánoš volt képviselőt

PRIVIGYE. Közeli hozzátartozó kínzásának gyanújával eljárást indított a rendőrség Vladimír Jánoš, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) volt parlamenti képviselője ellen, akit őrizetbe vettek.
A TASR hírügynökséget erről Elena Antalová, a Trencséni Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatta. Mint elmondta, a volt képviselő pénteken az esti órákban önként jelent meg a privigyei járási rendőrkapitányságon, az illetékes nyomozótiszt előtt. „A Privigyei Járási Ügyészség ügyészének döntése alapján őrizetbe vették“ – tette hozzá a rendőrszóvivő.
Antalová megjegyezte, hogy az ügy vizsgálatának jelen stádiumára való tekintettel nem szolgálhat bővebb információkkal. „Az üggyel kapcsolatosan azonnal tájékoztatni fogunk, amint arra lehetőségünk nyílik” – közölte.

A volt parlamenti képviselő letartóztatásáról elsőként a kereskedelmi JOJ televízió tájékoztatott internetes portálján keresztül, amelynek a letartóztatott volt honatya feleségének jogi képviselője, Ivan Katrinec erősítette meg az értesülést.

A kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) volt képviselője, Vladimír Jánoš szerdán jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról s egyúttal a Smer-SD privigyei járási elnöki tisztségéről. Így reagált a sajtóban megjelent információkra, melyek szerint feleségét és lányát zaklatta. Az ex-képviselő ekkor az ügy teljes kivizsgálását kérte.

A Szervezett bűncselekmények, terrorizmus és korrupció ellen folytatott harc nemzetközi bizottsága (ICOCRIM) képviseletében Ivan Katrinec szerdán kínzás, zsarolás és fenyegetés gyanújával keresetet nyújtott be a Legfőbb Ügyészségen Vladimír Jánoš ellen. „Kérjük a főügyészt, hogy azonnal cselekedjék az ügyben, és előzze meg, hogy nagyobb baj történjen" – fogalmazott akkor Katrinec.

A volt honatya ezt követően rágalmazás címén maga is feljelentést tett a rendőrségen, tagadva, hogy bántalmazta volna a feleségét és lányát. A sajtóban megjelent információkat pedig hazugságoknak és féligazságoknak nevezte. A rendőrség később elkobozta Vladimir Jánoš – egyébként fegyvertartási engedéllyel, legálisan tartott – lőfegyvereit.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.