2018. január 4., 19:16

Orbán: "erős évkezdet" Budapesten

BUDAPEST. A lengyel kormányfő előző napi látogatása után csütörtökön ismét egy európai miniszterelnökkel, Leo Varadkar ír kormányfővel találkozott Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök, aki a tárgyalás utáni sajtónyilatkozatában Európa egyik legsikeresebb nemzetének nevezte az írt.
201801041916580.orb01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Ír kollégája társaságában, az Országházban Orbán Viktor úgy fogalmazott: "erős évkezdet ez, két nap alatt két európai uniós ország miniszterelnöke látogatott el Budapestre". Szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tárgyalt Orbán Viktor.

A csütörtök délutáni munkalátogatáson téma volt az EU helyzete, továbbá az adó-, a migrációs és az agrárpolitika, valamint a Brexit - ismertette a kormányfő, aki szerint az Európa jövőjét meghatározó lényeges kérdésekben hasonló módon gondolkodik Magyarország és Írország.

Közölte: egyetértettek Leo Varadkarral abban, hogy az EU akkor válhat erőssé, ha az uniót alkotó nemzetgazdaságok külön-külön is erősek. "Ha erős EU-t akarunk, akkor mindenkinek el kell végeznie otthon a saját feladatát" - fogalmazott.

A migráció ügyében - mondta - világossá tette tárgyalópartnerének, hogy "Magyarország senki ellen sincsen", de ragaszkodik saját identitásához, kultúrájához és elért eredményeihez. Magyarország a jogszerűség talaján áll - jelentette ki.

Azt is mondta, hogy "mi sosem ünnepeltük a káoszt meg az anarchiát, amely 2015-16-ban jellemezte az európai határvédelmet". A schengeni szabályokat be kell tartani, az unió külső határait meg kell védeni és zárva tartani, a belsőket pedig nyitva - hangsúlyozta.

A Brexit-folyamattal kapcsolatban Orbán Viktor arról biztosította az ír miniszterelnököt, hogy Magyarország támogatni fogja a speciális ír szempontok érvényesülését a kiválási tárgyalásokon.

Az adópolitika kérdésében a kormányfő megerősítette: Magyarország nem tartja kívánatos iránynak az adóharmonizációt, mert "a versenynek fontos része az adózás". "Nem szeretnénk semmilyen olyan szabályozást látni az unióban, amely az adópolitika ügyében megkötné Magyarország kezét" - mondta.

Téma volt a megbeszélésen az agrártámogatások ügye is, mivel a mezőgazdaság mindkét országnak fontos. Magyarországnak az az érdeke, hogy az EU jelenlegi agrárpolitikája lényegi kérdésekben ne változzon meg, így a következő évekről szóló költségvetési tervezések során is egész Európában kapja meg az agrárgazdaság azt, amit az előző években - fejtette ki Orbán Viktor.

A kormányfő megemlítette, hogy mintegy tíz évvel ezelőtt Írországnak még komoly pénzügyi kihívásokkal kellett megküzdenie, de Dublin hatalmas utat tett meg, ezért Magyarország megemeli a kalapját az írek teljesítménye előtt.

Varadkar: erősek a kétoldalú kapcsolatok között

Erősek a kétoldalú kapcsolatok Írország és Magyarország között - hangsúlyozta Leo Varadkar ír kormányfő csütörtökön Budapesten.

Az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott egyeztetését követően rendezett sajtótájékoztatón Leo Varadkar kiemelte: Magyarország Írország fontos gazdasági partnere. 2017-ben a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta az 1,5 milliárd eurót, és nőtt a Magyarországra irányuló ír export is az elmúlt időszakban. Jelenleg mintegy 12 ezer magyar él és dolgozik Írországban.

Kitért arra is: egyetértenek a magyar kormánnyal abban, hogy a legjobb módja a Nyugat-Balkán stabilizálásának, ha az Európai Unió a bővítés irányába tesz lépéseket a volt Jugoszláv-tagországok és Albánia esetében.

"Mindketten egyetértettünk abban, hogy az Európai Unió kevesebb lesz a britek hozzájárulása nélkül" - fogalmazott az ír miniszterelnök, aki nagyrabecsülését fejezte ki a magyar kormánynak, amiért megértést tanúsít a Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatos speciális ír szempontoknak, köztük az ír-északír határ kérdésének.

Leo Varadkar leszögezte azt is: mindkét ország érdeke, hogy a britek kilépését követően a lehető legszorosabb kapcsolatokat sikerüljön kialakítani az Európai Unió és az Egyesült Királyság között.

Magyarország és Írország azonos álláspontot képvisel az európai adóharmonizáció, valamint az Európai Uniós költségvetés és a fejlesztési támogatások változatlansága terén is - fűzte hozzá az ír miniszterelnök, aki hangsúlyozta azt is: Írország nem ért egyet Magyarországgal a migráció kezelésének kérdésében, és támogatja a közös teherviselés koncepcióját az Európai Unión belül.

201801041916580.orb01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.