2015. március 15., 12:20

Orbán: a szabadság és a függetlenség történelmünk vezércsillaga

BUDAPEST. A szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem "páros vezércsillagának", vérvonalának Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a március 15-i nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen tartott beszédében. A kormányfő szerint a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége. Azt is mondta, hogy az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
201503151230280.03151.jpg
Galéria
+3 kép a galériában


A politikus, akit a pulpitusra menve "Viktor, Viktor" skandálás fogadtak, beszédét azzal kezdte: "legyen béke, szabadság és egyetértés". A nemzeti múzeum lépcsőjét a 167 évvel ezelőtti forradalom epicentrumának nevezve úgy fogalmazott: onnan sugárzott szét, áradt szerte a mágikus energia, amely "felvillanyozta és nagyszerű nemzetté formálta a magyarokat". Úgy folytatta, ha van szakrális lépcső a magyar történelemben, akkor ez az.
Orbán Viktor szerint 1848. március 15. szakrális momentuma, főnixpillanata a magyar lélek újjászületésének.

A miniszterelnök a szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem "páros vezércsillagának", vérvonalának, egyben céljának, értelmének és mércéjének. Ez "az örök zsinórmérték, amellyel a magyarok minden nemzedéke megmérettetik" - fogalmazott a kormányfő a Tisztelet a bátraknak! felirattal díszített nemzeti múzeum előtt. Szerinte az országot nekünk magunknak kell berendezni úgy, ahogy nekünk testhez álló, megszervezni úgy, hogy minket szolgáljon, élni benne azon a nyelven, amit csak mi értünk, és azzal a kultúrával, amit csak mi adhatunk a világnak. Alkotmány, törvénykönyvek, Országgyűlés, kormányzat, akadémiák, nemzetgazdaság: mind ezt az egyetlen célt szolgálják - hangoztatta.

Kijelentette, a magyar történelem létparancsolata úgy szól: függetlennek lenni a nálunknál nagyobbak között; földet, hazát megvédeni; saját szabad magyar világot teremteni. Szerinte 1848. március 15-e arra tanít, hogy sikerülhet nálunknál nagyobbakkal egyenrangúnak lenni. Talán azért vagyunk már 167 éve "beleszerelmesedve", mert ezt a forradalmat már az első napon megnyertük - mondta. Március 15-ét felidézve úgy fogalmazott: reggel 6 ember indult el a Pilvaxból, délelőttre több százan, délre több ezren, délutánra pedig már több tízezren voltak - "Facebook nélkül".

A forradalmat pedig hiába verték le, mi "győztesnek éreztük és azóta is győztesnek érezzük magunkat", mert mindig tudtuk, hogy igazunk volt, és tudta ezt az egész akkori világ, még azok is, akik elnyomtak bennünket - mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy nagy árat fizettünk érte, a miniszterelnök, az aradi vértanúk, a legnagyobb magyar költő, mintegy 25 ezer honvéd adta életét a szabadságért és a hazáért.

A miniszterelnök a levert szabadságharcot egy modern nemzet megszületése katartikus lenyomatának nevezte, "csillagvillanásnak", amelyre felemelt fejjel gondolunk, amíg magyar él a földön. Szerinte a szabadságharc a megszállóknak csak "szégyent, kolerát és rossz lelkiismeretet" hozott, ráadásul két emberöltő sem telt el, és a magyarok ellen összefogók egymásnak estek: muszkák a labancoknak, labancok a muszkáknak.

Eltelt 167 év - folytatta -, de a magyar sors lényege nem változott: a magyarok keményen dolgoznak fennmaradásukért, a biztonságért, a megbecsülésért, hogy családjuk, gyermekeik boldoguljanak, hogy legyen egy hely, ami az övék, helytállásukért pedig elvárják az őket megillető tisztelet. Szavait nagy tapssal fogadták az ünneplők.

Orbán Viktor azt mondta, a rendszerváltás után 20 év kellett ahhoz, hogy "együtt tanuljuk meg újra": ha nem fogunk össze, ha nincs erős nemzeti törvényhozás és kormányzat, ha nem ébredünk nemzeti öntudatra, akkor a kemény munka hiábavaló lesz, mert annak haszna "a spekulánsok, az óriás vállalatbirodalmak, a pénzügyi hatalmak zsebébe, más országokba" vándorol, éppúgy, mint "amikor a Habsburg Birodalom hátsó udvara voltunk".

Az elmúlt 25 évben minden magyar megérthette: vagy együtt leszünk sikeresek, vagy sehogy, vagy együtt emelkedünk fel, vagy mindannyian ott ragadunk a sárban - mondta a tömeg folyamatos tapsa közepette, majd hangsúlyozta: "együtt vagy sehogy, ez volt a '48-as forradalom leckéje is". Orbán Viktor szerint az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.

Beszédét azzal folytatta, a szabadság azt jelenti: minden nemzetnek elidegeníthetetlen joga, hogy a saját útján járjon. Kossuth és Petőfi népe csak mosolyog, ha bárki oktatni akar bennünket szabadságból és demokráciából - fogalmazott, utalva például arra, hogy Kossuth Lajost hatalmas tömegek ünnepelték Amerikában, amely akkor még rabszolgatartó ország volt.

Európával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: Magyarország Európa része, és jövőjét "a többi nemzettel együtt akarjuk alakítani". Hozzátette: Európa ma tele van kérdésekkel, Magyarország pedig tele van válaszokkal. Ezt úgy példázta: "mi pontosan tudjuk, hogy nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti a jövőt".

Beszéde végén arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a forradalom óta eltelt 167 év, a lényeg nem változott: az ország szuverenitásáért folytatott küzdelemnek soha sincs vége, és "ebben csak magunkra számíthatunk". "Az összefogás, az igazságba vetett hit és a kitartás vezet győzelemre, csak az erősek maradnak fent. Mi, magyarok egy nagy korszak küszöbén állunk. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Tisztelet a bátraknak, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" - zárta szavait a kormányfő.


A beszéd alatt tiltakozók részéről folyamatos sípszót, bekiabálásokat lehetett hallani, mire a tömeg egy része "Tarts ki, Viktor!" felkiáltással válaszolt. A nemzeti múzeum előtti körúti részt megtöltő tömegben több magyar, székely és lengyel zászlót lehetett látni, utóbbiak mellé Orbán Viktort buzdító molinókat is magasba tartottak. 


Tarlós: a célok eléréséért ma is küzdeni kell

Tarlós István szerint úgy, ahogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején, ma is küzdeni kell a célok elérésért, és ezek összefogással érhetőek el. A főpolgármester vasárnap, a Magyar Nemzeti Múzeumnál elmondott ünnepi köszöntőjében azt mondta, 1848 az újkori magyar történelem meghatározó eseménye, amely "önfeláldozó helytállásával" a nemzeti mitológia részévé vált. "A célok eléréséért azonban ma is vívni, küzdeni kell, amire csak a bátrak képesek" - fogalmazott.

Tarlós István azt mondta, hogy az erősen formálódó világrendben tudni kell a magyar érdekeket érvényesíteni. Ez összefogás nélkül nagyon nehéz - tette hozzá. Azt is hangoztatta, "ahol az összefogás helyett a széthúzás igazgat, ahol egyéni vagy szűk csoportérdek valamilyen ideológia alapján megelőzheti a közérdeket, ott nincs erős állam". Szavai szerint ma Magyarországon és Budapesten azzal a kérdéssel kell szembenézni, "merünk-e előre lépni és a 2010-ben elkezdett utat folytatni, a nemzetért, a családokért cselekedni a béke és az egyetértés lehetőségét keresve". Március üzenete, hogy igen - jelentette ki.

A kötelesség egyértelmű: "összefogva egy nemzeti minimumot és egymást tiszteletben tartva tovább javítani az ország és a főváros sorsán" - fogalmazott Tarlós István.

A továbbiakban arról beszélt, hogy a magyar történelemben március 15. a nemzeti felemelkedés legfontosabb szimbóluma, nemzeti identitásunk egyik alapköve. 1848. március 15-én a magyarok a szabadság mellé álltak - fűzte hozzá. Szavai szerint a forradalmi hullám, mely akkortájt végigsöpört a kontinensen, megmutatta a népek szabadságvágyát és megfogalmazta - mai nyelven szólva - a modernizáció programját. "E forradalmi hullám szerves része volt az 1848-as márciusi forradalom, amely egyben a legeredményesebb is volt: eljutott a sikeres katonai ellenállásig, és csak idegen csapatok bevonásával lehetett legyőzni" - hívta fel a figyelmet.

A főpolgármester felidézte a 167 évvel ezelőtti napon történteket, majd arról beszélt, Pest-Buda, a későbbi egyesített főváros főszerepet játszott abban, hogy alapot teremtsen az új, szabad Magyarországnak. Buda és Pest polgárai máig is büszkék lehetnek az 1848-as eseményekben játszott meghatározó szerepükre - mondta Tarlós István, aki szerint "ma sincsenek könnyű napjaink". Ki hitte 1990-ben, hogy ilyen nehéz küzdelmek várnak ránk - vetette fel a főpolgármester, majd úgy folytatta: ma is sokan beszélnek Petőfi nevében, de vajon nem aggályos Petőfi szellemét megidézni?

Ma talán mindenütt szeretik a világban, ha a magyar nemzet érdekeit Magyarországon akarják megfogalmazni - fogalmazta meg következő kérdését Tarlós István. Felvetette azt is: lehetne-e olyan írásokat, állításokat, minősítéseket megjelentetni, amelyek manapság sorozatosan napvilágot látnak, "ha nem volna itt sajtószabadság"?

Tarlós István a 12 pontot, a "Mit kíván a magyar nemzet" első szavait idézve azt mondta: legyen béke, szabadság és egyetértés.

A múzeumkerti ünnepségre a Kossuth téri zászlófelvonásról érkezett a résztvevők többsége. A tömeg eleje a Dob utcánál járt, amikor a menet vége elhagyta el a Deák Ferenc teret.

 

A nemzeti színű és '48-as történelmi zászlókat lengető ünneplők menetét a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekara vezette fel. A tömegben feltűnt több lengyel nemzeti lobogó és egy székely zászló is.

A vonulók között egy mintegy harminc fős csoport sípolt, dobolt és az "Orbán takarodj!", "Viktátor", és "Európa, Európa" rigmusokat skandálta, miközben európai uniós zászlót tartottak a magasba. A tüntetők egy másik, mintegy húsz tagú csoportja táblákat tartott a magasba olyan feliratokkal, mint "Vida Ildikó Kéttannyelvű Gimnázium", "Vlagyimir Putyin honvédelmi szakközépiskola", "Matolcsy György Alternatív Közgazdasági Gimnázium". A tiltakozókat az ünnepség biztosításával megbízott cég munkatársai kiszorították a múzeum előteréből.

Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, hogy verekedés történt a rendezvényen. Egy nő szemüvegét leverték, egy férfi az arcán sérült meg; vérzett a szája. Később egy kamerát tartó újságíróra támadt rá egy idősebb férfi, a tettlegességet csak a rendőrök beavatkozása után hagyta abba. A rendőrök igazoltatták a támadót. Az MTI tudósítója a helyszínen azt is látta, amint két kormányellenes tüntetőre rátámadt egy másik férfi, kicsavarta kezükből az általuk magasra tartott táblákat. Ez alkalommal a rendőrség beavatkozás nem történt.

201503151230280.03151.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.